Elképesztő, 31 fokos tikkasztó hőség és embert próbáló pálya várt a mezőnyre a Tour of Slovenia utolsó, mindent eldöntő szakaszán, amely Litija és Novo mesto között 169 kilométeren keresztül 2553 méternyi szintkülönbséget tartogatott. A szakmai stáb taktikai utasítása egyértelmű volt a csapatkocsiból: az összetett helyezésünk védelme mellett mindent egy lapra feltéve kellett támadni a korai elmenésért. A rajt után azonnal lángra kapott a verseny, egy hétfős csoport szakadt el a mezőnytől, benne Veljko Stojnićcsal és Palumby Zsomborral. Az öröm azonban korai volt, mert mindössze 4 kilométer megtétele után, az első meredek emelkedőn az MBH Bank CSB Telecom Fort kerekese olyan gyilkos tempót diktált, ami három főre redukálta a szökést, Zsombi pedig kénytelen volt visszaesni a bolyba. Veljko zseniálisan mozgott elöl, egészen a végjátékig bírta az iramot egy kisebb láncprobléma ellenére is. Mögöttük azonban a szűk utak, a kanyargós lejtők és a felhalmozódott fáradtság kegyetlenül szedték az áldozataikat. Fetter Eriknek sajnos már az első emelkedő sem esett jól, így a 30. kilométer környékén kiállni kényszerült, míg Nikiforos Arvanitou az utolsó frissítőzónánál fejezte be a versenyt. A technikai ördöge Michal Schurant sem kímélte, aki egy defekt után küllőtörést szenvedett, így kereket kellett cserélnie. A finálé a Trška Gora brutális, helyenként 20 százalékos falain csúcsosodott ki, ahol a teljesen elkészült versenyzők már csak cikcakkban tudtak haladni felfelé. A döntő csapást Florian Lipowitz (Red Bull – BORA – hansgrohe) mérte a riválisokra, aki egy zseniális ritmusváltással egyedül maradt az élen, és egy 9 kilométeres szóló végén megnyerte a szakaszt, valamint az összetett zöld trikót is. A stáb értékelése szerint maximálisan elégedettek lehetünk, hiszen Tomáš Přidal a kaotikus és veszélyes lejtmenetek után a nagyszerű 22. helyen gurult át a célvonalon, megkoronázva egy olyan hetet, ahol kontinentális csapatként mind az öt napon alakítottuk a verseny képét.
Veljko már az országos bajnokságokra fókuszál
A mai wattok sokkal magasabbak voltak, de valójában jobban éreztem magam. A tegnapi szerintem nehezebb volt, leginkább amiatt a végtelen és feleslegesen meredek emelkedő miatt.
A szökés azonnal elment. Körülbelül heten voltunk, köztük én és Zsombi. Masnada az MBH-ból nagyon komoly tempót diktált az első emelkedőn – ami mindössze 4 kilométer után jött –, így csak hárman maradtunk elöl. Elég jól éreztem magam ma: meg voltam győződve róla, hogy bekerülök a szökésbe, és még mondtam is mindenkinek, hogy figyeljék, ahogy megcsinálom 😂
Sikerült regenerálódnom, mert tegnap nem mentem túl mélyre. Igen, hosszú és nehéz nap volt, de spóroltam azon az utolsó emelkedőn. Végig beosztottam az erőmet az egész versenyen, mert jelenleg nem vagyok csúcsformában, és nem engedhetem meg magamnak, hogy túlságosan kihajtsam magam, különben teljesen elkészülnék a következő napokra. Azért jöttem ide, hogy a lehető legtöbbet segítsek a srácoknak, és összeszedjek némi formát az országos bajnokságra.
Nagyon boldog vagyok azzal, ahogy a dolgok alakultak számomra és a csapat számára is. Remélhetőleg egy hét múlva már lesz néhány szép mez a csapatban! 😄
Zsombi őszinte vallomása a könyörtelen tempóról és a hierarchiáról
Ma is a szökésben találtam magam Veljkoval, és ugyan matematikailag volt esély a KOM trikóra, de elég hamar kiderült, hogy a lábaim már nem lesznek képesek egy harmadik napot is végigcsinálni elöl (Zsombi tegnap is volt két órát elöl. A szerk.). Az első hegyen az MBH-s Masnada addig húzta a gázt, amíg le nem szakadtam, mert nekem volt még KOM pontom rajta kívül.
Így visszaszakadtam a mezőnybe, de ott is rohadt nehéz volt a nap. Kis utak, elnyúlt sor, hegyek, nyelek, meleg és fáradtság. Eriknek meg Nikinek is odavoltak a lábai ugyanúgy, vagy még jobban is, mint nekem, úgyhogy ők kiszálltak.
Szerintem is brutál jól mentünk. Már csak az is nagy szó, hogy mind az öt nap szökésben voltunk, rengeteget beszéltek rólunk, trikók, dobogó, minden megvolt – mindez egy .Pro versenyen.
Nyilván teljesen más szint egy Red Bull-BORA-hansgrohe. De ezen a konkrét versenyen az is extra (és sokszor sorsdöntően) nehéz volt, hogy amikor például „csak” mendegélünk, a csapatok hierarchiája akkor is adott. Még ha az első kontinentális csapat is vagyunk a sorban (mert előrébbről kiraknak minket folyamatosan), ezeken a kis utakon akkor is ezerszer kell kigyorsítani és felzárkózni, amikor nyúlik a mezőny. És nem is történik semmi extra, csak ennyiszer lelassítasz szinte nullára, majd jön a gyorsítás fel 60 fölé, miközben elöl mondjuk mennek egyenletes 40-es tempót. Ezzel aztán nem sok mindent tudsz csinálni. Amikor persze éppen action van, nyilván helyezkedünk ezerrel, ahogy tudunk, ez nem arra vonatkozik.
De szerintem ezekkel a körülményekkel és ilyen csapatok között is kiemelkedően jó versenyt mentünk. Extrán komoly élmény volt egy-két Tourra készülő csapatot munka közben látni.
Ezt most ki kell azért pihenni rendesen, de szerintem a forma ott van mindenkinél, szóval jó lesz ez az OB-ra. Melegből is kaptunk rendesen, úgyhogy várom a hétvégét. Utána még nem tudom pontosan, hogy alakulnak a lineupok, de szükség lesz majd megpihenésre is, és megint egy felépítésre, hogy a szezon második fele is jól haladjon.
Fotó: Lippai Marcell
