Elképesztő hőség és fojtogató meleg fogadta a pelotont a Tour of Slovenia második szakaszán, ahol a tegnapi naphoz hasonlóan technikás, keskeny utak várták a fiúkat. A hosszú és kimerítő pályán rengeteg jég és víz fogyott, a csapatkocsik folyamatosan dolgoztak a frissítéssel. A szakmai stáb taktikai utasítása egyértelmű volt: a 16 kilométernél található első hegyi hajrá pontjait mindenképpen be kellett gyűjtenünk, hogy a megkülönböztetett mez a csapatnál maradjon. A terv tökéletesen ült, egy öt fős elmenés alakult ki, amelybe Palumby Zsombornak sikerült bekerülnie. A szökevénytársak masszívabb, nehezebb alkatú versenyzők voltak, akik szinte könyörögtek a visszafogott tempóért az emelkedő elején, ám a hegy meredek szakaszán a Pogi Team Gusto Ljubljana kerekese robbantott. A szlovén versenyzők megpróbálták bezárni Zsombit, de ő óriási szívvel, egy fél kerékkel előbb érte el a tetőt, bezsebelve a maximális pontokat.
A szökés remekül összedolgozott a pofaszélben, ám a Red Bull-Bora-Hansgrohe által diktált tempó miatt az előny rohamtempóban 30 másodpercre olvadt, majd utolérték őket. A feszültség a tetőfokára hágott, amikor egy lejtmenetes balkanyarban hatalmas tömegbukás rázta meg a mezőnyt, ami miatt mentőautó-hiány lépett fel, így a versenyt átmenetileg neutralizálni is kellett. A feszült újraindítás után a megmaradt sprinterek feszültek egymásnak, a kaotikus végjátékban pedig Dušan Rajović (Solution Tech NIPPO Rali) szerezte meg a szakaszgyőzelmet. A csapattól senki sem keveredett bele a bukásokba, technikai hibánk sem volt, a sprintben pedig Nikiforos Arvanitou szenzációs lábakkal érkezett meg hátulról, az utolsó 200 méteren mindenkit állva hagyva harcolta ki a csodálatos harmadik helyet a dobogón, miközben a stáb értékelése szerint a mezőnyben biztonságosan megérkező fiúk maximálisan teljesítették az elvárásokat ilyen elit konkurencia mellett.
Zsombi’s tactical masterclass and a near miss with chaos
Tegnap nem kevés időt kaptam a szakaszon, így ma már nem sok vesztenivalóm maradt. Már reggel úgy ébredtem, hogy sokkal jobban érzem magam a tegnapihoz képest. A terv az első KOM megszerzése volt Tomassal, vagy ha szökés alakul ki, akkor benne lenni az akcióban, és szintén begyűjteni a KOM-pontokat. Sokat mozgolódtam az elején, és végül sikerült elszakadnunk öten.
Viszonylag nagyobb riderekkel voltam ma együtt, úgyhogy szinte könyörögtek, hogy ne menjünk fel túl gyorsan az első hegyre, emiatt a végső meredek részig tényleg nyugis volt a tempó. Itt a „Pogis” versenyző indított, és bár kicsit úgy éreztem, mintha a többi szlovén be akarna zárni, végül sikerült fél kerékkel előtte felérnem, és ezzel megszerezni a maximális pontokat. Elégedett vagyok azzal, ahogy ez sikerült.
A hegy után sokáig pofaszélben mentünk, de tudtam normálisan enni, inni, és jeget felvenni a kocsiból. Össze is dolgoztunk, szóval jól éreztem magam ma a szökésben.
Mikor láttuk, hogy a mezőny elkezdte jobban nyomni, mi is rákapcsoltunk, ahogy a célvárosba ért a szökés. Ekkor még azt gondoltam, hogy simán el tudunk menni a második hegyi hajráig, és hátulról is azt az infót kaptam, hogy van még időnk. Végül azonban a Borának köszönhetően gyorsan leolvadt az előnyünk, és a mezőny fél percre megközelített minket. Ekkor még próbáltam nyomni, hogy elöl maradjunk, de végül utolértek.
Még itt is próbáltam elöl helyezkedni, amikor a nagy bukás történt. Valaki előttem a Modern Adventure Pro Cyclingból elesett, és a bringája majdnem engem is eltalált, szóval nem sokon múlt, hogy a mai nap végül szörnyen végződjön… Ez egy csúnya, nagy bukás volt, sok sérülttel, de szerencsére tőlünk mindenki megúszta.
A rövid neutralizáció és a restart után én már csak a második csoporttal gurultam be a célba.
Egész nap jól éreztem magam, és most, a szakasz után is így van, szóval látok rá esélyt, hogy megtarthatjuk a trikót holnapra is. Az első hegyen van még esély pontokat szerezni, a második viszont már brutálisnak ígérkezik.
Niki dobogós rohamai és a balkáni rivalizálás
Nagyon boldog vagyok. Úgy gondolom, megvoltak ma a lábaim és a sebességem a győzelemhez. Nagyon messziről jöttem meg, és sok srácot előztem meg az utolsó 200 méteren.
A szakasz egészen szép volt az utolsó kilométerekig, amikor elértük a meredek emelkedőket. Próbáltam minél közelebb maradni az elejéhez, mert tudtam, hogy a Bora újra antimadni fog. Láttam a bukást, közvetlenül előttem történt egy nagy sebességű balos kanyarban a lejtmeneten. Annyira megijedtem: tudtam, hogy komoly a dolog. Szerencsére a versenyemet nem befolyásolta.
Rajovic a barátom, de egyben nagy riválisom is. Nagyon erős, de tudom, hogy a megfelelő pillanatban le tudom őt győzni. Mindig egymás ellen sprintelünk, és mivel mindketten balkáni srácok vagyunk, jó dolog kihívás elé állítani egymást.
Holnap szerintem látni fogjátok, ahogy Pridal megvillantja a hegymászó képességeit. Ami engem illet, már nagyon várom a könnyebb napokat!
Fotó: Lippai Marcell
