A Visegrad 4 Bicycle Race – GP Czech Republic egynaposa kíméletlen hullámvasutat tartogatott a mezőnynek Deštné v Orlických horách környékén, ahol 155 kilométeren 2456 méternyi szintkülönbséget kellett leküzdeni. A verseny korai szakaszában a peloton hangulata pattanásig feszült volt a folyamatos akciók miatt: a csapatvezetésünk utasítására a srácok rendkívül aktívan kezdtek, Pelikán János pedig elképesztő energiákat mozgósítva szinte minden korai szökési kísérletben benne volt az első két órában. A mindent eldöntő elmenést végül egy ötfős szökés formálta meg, ahonnan Piotr Pękala (ATT Investments) szerezte meg a győzelmet 42 km/h-s átlagsebességgel. A Team United Shipping színeiben Nikiforos Arvanitou zseniális formát mutatott, az üldözőbollyal megérkezve magabiztosan nyerte meg a csoport sprintjét, megszerezve az előkelő hatodik helyet.
Ezzel párhuzamosan az Oberösterreich Rundfahrt harmadik szakasza Paneum Asten és Bad Schallerbach között hozott technikai és taktikai háborút a szűk, kanyargós utakon, összesen 157 kilométeren. Egy kifejezetten veszélyes, utánpótlás-versenyzőkkel teli elmenés korán állva hagyta a mezőnyt, ami miatt a sportigazgatónk azonnali összefogást hirdetett az amerikai válogatottal: a közös munka kifizetődött, a tempó teljesen szétszakította a pelotont, és végül utolérték a szökevényeket az utolsó 50 kilométerre. A peloton az utolsó emelkedőn darabjaira hullott, és bár a győzelmet végül a hazai Kilian Feurstein (Team Vorarlberg) szerezte meg egy 46 km/h-s átlagú, hatalmas mezőnyhajrá végén, a TUS ünnepelhetett, hiszen a születésnapos Palumby Zsombor és Fetter Erik tökéletes összjátékkal a nyolcadik és tizedik helyen viharoztak át a célvonalon.
Niki hegyi túlélése és villámgyors hajrája
„Az utolsó körben már csak egy kis csoport maradt elöl. Sok csapatmutatónak négy vagy öt versenyzője is bent ült, és folyamatosan támadtak. Sikerült sok rést betömnöm, de senki sem akart elengedni. És persze, amikor egy bizonyos támadást nem követtem le, azt pont elengedték. Ezután már csak tartottam a tempót, és sikerült ezzel a csoporttal maradnom az utolsó emelkedőn. A sprintet elég könnyen megnyertem, mivel addigra már csak hegyimenők maradtak a csoportban.
Kemény verseny volt, sok emelkedővel, szóval alaposan megszenvedtünk.
Jelenleg jól érzem magam. Nem vagyok még 100%-os, de eltöltöttem egy kis időt magaslaton, és ez sokat segített. Holnap még jobb eredményekre számíthatunk, mint mindig, amikor kiváló a csapatmunka.”
Csongor őszinte vallomása a kerékpáros körforgásról
„Végre sikerült egy jót aludnom ma, és úgy ment a verseny, ahogy mindig kellene. A wattokat még nem néztem meg, de szerintem körülbelül azon a helyen érkeztem meg, ahová jelenleg tartozom ebben a mezőnyben. Ez a folyamatos fel-le menetel nem az erősségem – mármint a rövid emelkedők nyélen, majd a technikás lejtmenetek. Nekem inkább a hosszú hegyek mennek jól, ahogy ma is sikerült az elsők között felérnem, de aztán összezárt a mezőny.
Ebben a sportban az a baj, hogy ha nincs minden a helyén, akkor egyből leszakadsz. Ma sem 6 perccel voltak erősebbek a többiek, hanem „csak” azzal az 1-2 perccel azon az emelkedőn, ahol elszakadtak. De ugye, ha leszakadsz, az általában nem azért van, mert erős vagy 😆. Összességében nagyon nehéz és technikás volt a mai nap, de számomra a legnagyobb öröm az, hogy egyre jobban érzem a mezőnyt, és a helyezkedés is jobban megy. Ezzel még voltak problémáim a szezon elején, és tavaly is.
A Békeversenyen kijött rajtam valami bőrirritáció, ami miatt nem tudtam aludni. Mostanra már jobban vagyok, de még az OB előtt szeretném megnézetni, mi lehet a baj. A lábaim jók, de a sok kimaradt alvás miatt még mindig gyorsabban fáradok el, mint előtte. A szintemelkedés alapján a holnapi nap talán könnyebb lesz, viszont ahogy a rutinosok mondják: „Nem a terep, hanem a tempó öl meg…”
A csapatban mindenkinek vannak kisebb-nagyobb problémái. Kívülről ez talán nehezen érthető; én is meglepődöm, amikor a Touron egy nagy sztár leszakad, akinek amúgy „kötelező” lenne kibírnia az adott szakaszt. Mindenki emberből van, és a sportolóknak sem feltétlenül csak a sport az életük, az csupán egy (bár nagyon fontos) része. Mindenki életében történnek nehéz dolgok, legyen az egy bukás edzésen, rossz jegyek a suliban, vagy bármilyen magánéleti kérdés. Ezek nem tűnnek el a rajttal együtt. Ahogy már szó volt róla, ebben a sportban ha csak egy kicsi is hiányzik a 100%-hoz, akkor nem fogod tudni kihozni magából a legjobbat – a mezőnyt pedig ez a legkevésbé sem érdekli.
Szerintem mindenki jól versenyzett ma, és sok támadásban benne voltunk, de amikor elindult a harc a győzelemért, a végén már csak Niki tudta rakni a kerekeket. Mi Zétivel és Veljkóval a harmadik csoportban voltunk, és rámentünk a legjobb magyar címre egy utolsó emelkedős támadással. Jani részéről meg se tudom számolni, hány akcióban volt benne, elképesztő energiákat használt el a verseny első két órájában.
Talán nehéz ezt elfogadni, bármi is legyen a kapcsolatod a sporthoz, de ahogy Erik mondta: ez egy olyan sport, ahol van, hogy évekig nem nyersz semmit, mégis kimész edzeni akkor is, ha esik, ha fáradtnak érzed magad, vagy amikor mások bulizni mennek. Ahogy a többiek, mi is teljesen kihajtottuk ma magunkat. Úgyhogy – bár én vagyok a legkisebb a csapatban – büszke vagyok mindenkire, és holnap is ugyanígy fogunk tenni!
Zsombi tökéletes születésnapi ajándéka
„Az utolsó dombra pozicionáltuk Eriket, ott fordultam egy technikás részen a top tíz körül vele a kerekemen. Ez motivált, hogy menjek, amíg bírok, és elöl tartsam őt. A Bahrain-t követtem főleg, nagy volt a helyezkedés, próbáltam nézelődni, hogy hol van, és közben nem veszíteni a pozícióból. Itt már eléggé nyélen voltam, és mivel már előtte sem éreztem magam túl jól, mondtam Eriknek, hogy „használjon” nyugodtan. Ez volt a motivációm, tudtam, hogy később a befutóig a síkon tudunk majd pihenni kicsit, és a végén megcsinálni neki a sprintet.
A hegyitetőn nagyon kevesen maradtunk elöl, 10-12 fő, és Erik nem volt ott. Technikás lejtő jött, ahol a Devo csapatok végig húzták a sort, hogy ne érjen fel senki sem, én pedig csak tettem a kereket rájuk. Próbáltam pihenni, mert láttam, hogy vagy sprintelnem kell ebből a kis csoportból, vagy utolérnek minket, és akkor Eriknek kell segítenem majd. Az utolsó kilométer előtt már látszott, hogy felérnek, and a biztos voltam benne, hogy ő is benne lesz. Előre mentem a csoporton innen, hogy ne daráljon be a mezőny, és itt csatlakozott hozzám Erik olyan 500 méter körül. Innentől teljes gázon sprinteltem a végéig, mert nem is voltam biztos benne, hogy még a kerekemen van-e, és akkor is szerettem volna a csapatnak egy jó helyezést. Úgyhogy mondhatni, ez volt az ajándékom tőle 😀
A nap elég káoszos volt: sok technikás rész, szűk utak. Aztán el is ment egy nekünk nagyon nem kedvező elmenés, benne több Devo riderrel, ami miatt félni lehetett, hogy teljesen meg fogunk állni. Végül az amerikai válogatottal együtt kezdtük húzni a sort, és tartottuk a különbséget. A szakasz felénél az amerikaiak teljesen szétszedték a mezőnyt, és a szökés előnye is elpárolgott, látható volt, hogy meg lesznek fogva. Ez rengeteg támadást szült, hol szétszakadtunk, hol felértünk egymásra. Végül 50-nél összezárt a mezőny, és két versenyző el tudott menni, így végre kialakult egy status quo, mi pedig Erikre kezdhettünk koncentrálni.
Most nagyon jól érzem magam, talán a legjobban a szezonban, beérett a kemény munka, amit az elmúlt hónapokban is nyomtunk. Kezd beérni a montiról való teljes átállás, és motivált az első szakaszon kapott lehetőség, valamint hogy ma van a születésnapom, szóval minden összeállt. Eriknek is akartam segíteni, főleg a tegnapi után, és úgy érzem, ebben a mai napban is lett volna még egy kicsi. Örülök, hogy sikerült a top 10-ben zárni, és remélem, holnap még rá tudunk tenni egy kicsit, nincs mit veszíteni. Nehéz szakasz lesz, de vagyunk olyan jó állapotban, hogy egy jobb eredményt csináljunk.
Mindenki beért rendben végül, de szerintem senkinek sem esett igazán jól ez a nap. Annyi minden történt ma is, hogy úgy érzem, egy hete versenyzünk már…”
Márkó a határait feszegetve
Érzem a fáradtságot most, az első nap elég komoly mélypont volt számomra, kicsit mentálisan is vissza kellett utána rázódni. Őszintén, a második szakaszra úgy mentem neki, hogy csak érjek célba, de sikerült felvenni a ritmust végül, és nem volt szenvedős, sőt jól is ment.
Ma sem voltak rosszak az érzések szerencsére. Tudtam nagyon jókat aludni az elmúlt napokban, és szerintem ez segít. Azért óvatosabban versenyeztem, mert nem tudtam, mit várjak, de holnap már nincs vesztenivalóm: rogyásig dolgozok Erikért, aztán megyek pihenni végre a verseny után. Majd kitaláljuk az edzőmmel, mennyit, de egy pár napot biztosan eltöltenék bicikli nélkül. Kicsit mentálisan is fel kell töltődnöm, utána pedig készülök az országos bajnokságra.
Fotó: Lippai Marcell
