1. szakasz: Lincoln – Lincoln
A nyitóetap rögtön Lincoln történelmi belvárosába és a Michaelgate hírhedt macskaköveire vezette a karavánt, 187 kilométeren 1393 méter szintemelkedéssel. A csapatkocsiból érkező taktikai ukáz kristálytiszta volt: az első kilométerektől kezdve támadó szellemben kell versenyezni, megcélozni az összes hegyi hajrát, és kihasználni a WorldTour csapatok kezdeti óvatosságát. Michal Schuran tökéletesen megvalósította a tervet, és öt társával, Adam Lewisszal, Oscar Schempp-pel, Asger Røjbek Sørensennel, Jonah Killyvel és Simen Evertsen-Hegreberggel azonnal megszökött. A Willingham Hillen elért második helye után Schuran a Rothwell Hillen már elsőként haladt át, bezsebelve a maximális pontszámot. A szökés tagjai fegyelmezetten dolgoztak össze, a 110. kilométertől pedig szándékosan emeltek a tempón, hogy előnyt biztosítsanak a Lincoln körüli zárókörökre. A Michaelgate meredek kockakövein, 65 kilométerrel a cél előtt Schuran elsőként ért fel a tetőre, amivel matematikailag is bebiztosította az Omoda hegyi trikót az első napon. A mezőnyben a Netcompany-INEOS óriási tempót diktált, és 41 kilométerrel a vége előtt utolérte az elmenést. A meredek kockaköves befutón Lewis Askey (NSN Cycling Team) egy kíméletlen kontratámadással szerezte meg a hazai győzelmet, miközben Schuran a pódiumon magára ölthette a hegyi pontverseny kék mezét.
Schuri a dobogóról, a zúzottkőről és a brit forgalomról
A Czech Tourhoz képest ma meglepően könnyű volt bekerülni a szökésbe. Nem volt nagy harc; mivel csak kontinentális csapatok vettek részt benne, a mezőny simán elengedte a sort. Jól összedolgoztunk elöl. Igyekeztünk beosztani az erőnket a záró körökre, a 110. kilométertől megemeltük a tempót, és ez remekül működött. Viszont a mezőny elképesztően erős itt, így a körözés során gyorsan utolértek minket, hiába mentünk teljes gázzal.
Mindenképpen szeretném megtartani a trikót, de csak napról napra haladok, nem akarok felesleges terhet pakolni magamra. Általában sokkal könnyebb nyerni, ha az ember laza marad. Ma egyszerűen csak élveztem a dobogót és az interjúkat, aztán meglátjuk, mennyi szerencsém lesz a következő napokon. Biztosan megpróbálok újra elszakadni, ezek a robbanékony emelkedők határozottan jobban fekszenek nekem, mint a hosszú hegyek.
Ami a bal oldali közlekedést illeti itt az Egyesült Királyságban, magán a versenyen semmi különbséget nem éreztem. A fő gondot inkább az aszfalt minősége jelenti: nincs a legjobb állapotban, tele van felverődéssel és kátyúkkal. A tegnapi edzésen viszont a forgalom kifejezetten furcsa volt, őszintén szólva még féltem is egy kicsit!
Erik a Michaelgate torlódásáról és a bemelegedő lábakról
Jól sikerült az első szakasz Michal révén. Nagy meccs volt az elején a szökésbe kerülésért, a csapat nagyon jól dolgozott, végül ő tudott bekerülni, és szépen gyűjtögette is a hegyi hajrá győzelmeket.
A végén, az első körben hatalmas harc ment az első emelkedő előtt, mert mindenki a lehető legjobb pozícióba akart kerülni. Nagyon meredek, szűk, kockaköves emelkedő volt. Sajnos több összeakadás és megállás is történt ezen a részen, minket is feltartottak, és pont itt tudott ellépni a világsztárokból álló első csoport. Sok csapat maradt hátul; megpróbáltunk összedolgozva felérni rájuk, de sajnos már nem sikerült.
Rég nem versenyeztem, egy kemény edzésekből álló felkészülés van mögöttem, ami jól sikerült. Sajnos az ideutunk nem volt túl zökkenőmentes rajtunk kívülálló okok miatt, így ma még nem éreztem magam a legjobb formámban. Remélem, hogy napról napra egyre jobb lábaim lesznek – nálam általában ez szokott lenni a tendencia.
2. szakasz: Boston – Skegness
A Bostonból rajtoló 180 kilométeres szakasz a szintrajz alapján sima mezőnyhajrát ígért, ám a kísérőkocsiban mindenki pontosan tudta, hogy a skegnessi partvidék nyílt útjain a tengeri szél darabjaira szaggatja majd a sort. A stratégiai feladat egyértelmű volt: elvinni a hegyi pontokat az elején, ezzel semlegesíteni az ellenfeleket, majd felkészülni a part menti viharra. Pelikán János mesteri módon hajtotta végre a tervet, és a rajt pillanatában Axel Källberg, Lucas Bénéteau és Jonah Killy társaságában meglépett a mezőnytől. János mind a Kirmond Road, mind a Rothwell Hill emelkedőjén elsőként haladt át, maximális pontszámmal védve Michal kék trikóját. Mablethorpe-nál elérve az Északi-tengert az elképesztő oldalszélben azonnal szétrobbant a mezőny a Decathlon CMA CGM Team tempóváltása után, miközben Filippo Ganna egy peches technikai hiba miatt leszakadt. János 120 kilométernyi szökés után is óriásit harcolt a padkán, és bravúros módon az élboly mögötti első üldözőcsoporttal érkezett meg a célba. A skegnessi tengerparti sétányon Tim Merlier (Fix All Quick-Step) 500 méterről indított elementáris sprinttel nyerte a szakaszt, a hegyi trikó pedig továbbra is a magyar csapat birtokában maradt.
Jani a trikóvédésről, a túlélésről és a szlovén formáról
Örültem, hogy sikerült bekerülni a szökésbe, mert így rá tudtam menni a hegyihajrákra, ezzel a csapatnál tartva a kék trikót. Így Michal is tudott pihenni, mert az egyik srác a szökésben veszélyes lett volna rá.
Számítottunk a nagy szélezésre, és örültem, hogy elöl voltam, be is tudtam állni. De nem volt könnyű, néhol az életem árán kellett mennem, hogy ne szakadjon meg a sor. Ezzel együtt jó nap volt a mai, jók a lábak, jók az érzések. A KOM-okat sikerült mindkettőt megnyerni, viszont a „Most Combative Rider” díjat végül így sem én kaptam meg, amit kicsit sajnálok, de hát ez van. Tegnap szerintem amúgy jobban elfáradtam, de lehet, hogy ez még kijön később.
A csapatok közötti hierarchia addig igazán erős, amíg egyben van a mezőny. Viszont amikor már megtörtént a szelekció, ez kevésbé egyértelmű, engem is „emberszámba vesznek”, még úgy is, hogy ma egyedül voltam ott elöl.
A szlovén edzőtáborom nagyon jól sikerült, megjöttek a jó érzések, és most nagyon jól érzem magam—sokkal jobban, mint bármikor idén az évben. Emiatt a verseny miatt és a következő időfutamok miatt mentem ki edzeni: vb, eb, majd a Chrono des Nations is jön hamarosan.
Veljko a kulacshordásról, a padkás túlélésről és a Ganna-vonatról
Ahogy elterveztük, ma János került be a szökésbe. Rögtön azután, hogy megfogtuk őket, pont mielőtt szétszakadt volna a mezőny az oldalszélben, hátramentem kulacsokért. Mire visszaértem, láttam, hogy beütött a krach. Niki és én teljesen rossz pozícióba kerültünk, szinte mi voltunk a legutolsók a sorban.
Rengeteget szenvedtünk a sorban, aztán valaki előttem elveszítette a kereket, így leszakadtam. De amikor megláttam Gannát hátulról felzárkózni, tudtam, hogy ez az esélyem visszajutni az első csoportba. Egyből az élre álltak a csoportunkban, és néhány másik csapat segítségével egészen a célig teljes erőből húzták a sort.
Megpróbálom a lehető legjobban segíteni a csapatot, és bízom benne, hogy legalább egy szökés nekem is összejön. Meglátjuk, Schuri mikor próbálkozik legközelebb, de ha ő nem lesz ott elöl, nagyon szívesen átveszem a helyét a szökésben.
Kétnapnyi tekerés nélküli utazás után a lábaim végre kezdenek életre kelni. Erikkel nekünk volt a legpocsékabb szerencsénk az ideúttal 😅
3. szakasz: Hull – Beverley
A 194 kilométeres és 1612 méter szintemelkedést tartalmazó harmadik etap a Yorkshire Wolds hullámzó dombjaira vezette a versenyzőket, majd a beverley-i 16 kilométeres körpályán zárult. A sportigazgatók kettős feladatot jelöltek ki: elszakadni és tovább növelni a hegyi pontok számát, miközben a mezőnyben Nikiforos Arvanitout kell felkészíteni a technikás, emelkedős befutóra. Michal Schuran ismét oroszlánként harcolt, és a viharos szembeszél ellenére beverekedte magát a nap elmenésébe. Schuran az utolsó hegyi hajrát is az élen vitte el, alig tíz másodperccel azelőtt, hogy a mögöttük szétrobbanó mezőny utolérte volna őket. A Beverley Racecourse felé vezető emelkedős sprintben Nikiforos Arvanitou remekül manőverezett a világklasszisok között, és egy elképesztő harcban a kiváló 11. helyen csapott célba. A szakaszt Olav Kooij (Decathlon CMA CGM Team) nyerte meg Tim Merlier előtt, a Team United Shipping pedig újabb nappal toldotta meg kék trikós menetelését.
Niki a WorldTour elitről és a biztató tizenegyedik helyről
Összességében elég jól érzem magam. Ez a tizenegyedik hely nem egy lenyűgöző eredmény, de várom a jobb napokat. Mindig nehéz a WT-versenyzők ellen sprintelni, és még nehezebb, ha nem WT-mezt viselsz, mert kevesebb tiszteletet kapsz. A következő szakaszokra az a terv, hogy bízunk egy újabb mezőnyhajrában, és megnyerjük a hegyi trikót Michallal.
Schuri a csípőből tekerésről, a szembeszélről és a kiürült tankról
A hegyi pontokért vívott sprint elég jól ment, de összességében ez egy nagyon nehéz nap volt. Teljesen üres tankkal értem célba: egész nap teljes gázzal mentünk, és a szél sem tette könnyebbé a dolgunkat.
A mai célom az volt, hogy elhozzam a hegyi pontokat, aztán visszavegyek a tempóból, de alig tíz másodperccel később az oldalszeles sorok már utol is értek minket, úgyhogy elég szerencsés voltam, hogy még elvittem azt az utolsó hegyet. Az ilyen napokon igyekszem a helyezkedésemre koncentrálni, csípőből tekerni, és a lehető leglazábbnak maradni.
Holnap nagyon fontos lesz, hogy én vagy Jani bekerüljünk a szökésbe, mert huszonhat pontot lehet gyűjteni. Ha azokat el tudom vinni, biztosan megvan a trikó. Remélem, hogy ki tudom pihenni a mai napot, és holnap all-in mehetek!
Az első napon maguk a hegyi sprintek voltak nehezebbek, ma viszont már maga a szökésbe kerülés is sokkal keményebb volt, és utána egész nap a szélben vezetni a sort. A lábaim még fájtak a tegnapi oldalszelezéstől, ami mentálisan is sokkal megterhelőbbé tette a napot az elsőhöz képest, amikor sokkal erősebbnek éreztem magam.
4. szakasz: Helmsley – Leyburn
A North York Moors és a Yorkshire Dales hegyein átvezető királyetap 166 kilométeren 2699 méter szintemelkedést vonultatott fel. A csapat eligazításán világossá tették: a WorldTour csapatok szét fogják verni a mezőnyt a meredek, szűk utakon. Óriási háború dúlt a szökésért, és bár a Team United Shipping ma lemaradt az elmenésről, a hegyi pontok szerencsére szétoszlottak az ellenfelek között, így Schuran kék trikója nem forgott veszélyben. A Kidstones emelkedőn a UAE Team Emirates indított brutális támadást Tim Wellens révén. Cees Bol (Decathlon CMA CGM Team) volt az egyetlen a szökésből, aki bírta Wellens tempóját a meredek falakon, majd Leyburnben egy hatalmas hajrával megnyerte a szakaszt, Wellens pedig átvette az összetett vezetést. A magyar csapat versenyzői hősiesen küzdöttek az elemekkel és a kíméletlen tempóval, megmentve a kék trikót a döntő napra.
Tomáš a WorldTour szintjéről és a küzdésről
Nem tudom pontosan, mit gondoljak a mai teljesítményemről. Az UAE egyszerűen annyira jó, és ma megmutatták, miért ők a legjobb WT-csapat a világon. Az eddigi szakaszokon volt két nagyon nehéz befutónk és két sprintünk, de nekünk csapatként még hiányzik valami. Úgy tűnik, még nem igazán tudunk versenyezni a WorldTour csapatokkal.
Michal trikója az egyetlen esélyünk egyelőre, de ő nagyon erősnek tűnik, és bízom benne, hogy megcsinálja. Sajnos nekem nem akarnak megjönni a lábaim, és nem vagyok elégedett a teljesítményemmel, de holnap mindent megteszek Michalért és Nikiért a döntőben.
Erik a zord yorkshire-i hegyekről és a bajtársiasságról
Kemény nap volt a mai. A már-már megszokott, nagyon erős szél mellett ma már nagyobb emelkedők is voltak a programban. Óriási meccs alakult ki a szökésbe kerülésért, a legtöbb WT-csapat is részese akart lenni, így nem kis tempóban kezdtük a szakaszt. Michalnak végül nem sikerült ma belekerülnie, de a kék trikó szerencsére így is nála maradt. Úgyhogy holnap all-in, hogy meg is tartsuk!
Kis csapatként nem volt egyszerű odakerülni az elejébe az emelkedőkön. Nagyon keskeny, technikás utakon haladtunk, folyamatos, óriási szélben. Az első komolyabb emelkedőn Tomassal még ott tudtunk maradni az élmezőnnyel, itt az UAE támadott egy nagyot. Ez belőlem elég sokat kivett, a következőn sajnos már megúsztam. Onnantól próbáltam spórolni a szakasz végére, amennyire lehetett, hogy a lehető legjobban tudjam segíteni Michalt és Nikit. Most ez a két fő célunk.
5. szakasz: Earlston – Earlston
A skót határvidéken megrendezett 160 kilométeres, 2236 méter szintemelkedést tartalmazó zárószakasz igazi taktikai remekművet hozott. A kísérőkocsiból kiadott jelszó egyszerű volt: támadni, és a mezőny előtt megvédeni a kék trikót. Michal Schuran fantasztikus versenyzéssel, tökéletes ütemben lépett el a nap döntő elmenésével Ben Wiggins, Jonah Killy és Marcus Sander Hansen társaságában. Schuran megállíthatatlan volt, és mind a Redstone Rig, mind a Duddy Bank csúcsán elsőként haladt át, végleg megnyerve az Omoda hegyi pontversenyt a Team United Shipping számára. Amikor az UAE Team Emirates XRG felért és fölénybe került, Nils Politt 7 kilométerrel a cél előtt támadott, és szólóban nyerte meg a szakaszt Earlstonban, míg csapattársa, Tim Wellens magabiztosan biztosította be az összetett győzelmet. A hét igazi hőse azonban Michal Schuran lett, aki a hegyi trikó mellé a Tour of Britain összetett legaktívabb versenyzőjének járó különdíjat is bezsebelte, feltéve a koronát a csapat történelmi szereplésére.
Tomáš a skóciai túlélésről és a kanadai várakozásokról
Úgy éreztem, minden pillanatban meg fogok halni: tiszta szenvedés volt az utolsó 85 kilométer. Próbáltam nem leszakadni, de az UAE-s srácok egyszerűen túl erősek voltak, úgyhogy talán legközelebb.
Az összkép az, hogy a végén ez egy nagyon masszív verseny volt a világbajnokság előtt. Michal elképesztő munkát végzett a szökésekben, gratulálok neki: megmentette a versenyt a kék trikóval.
Igen, persze, bízom benne, hogy a formám jó lesz Kanadában, ami az idei szezonom utolsó versenye lesz.
Schuri az életre szóló wattokról, a trófeákról és Szlovákiáról
Úgy érzem, a Czech Tour hegyi trikója egy kicsit többet jelent nekem, mert rengeteg barátom figyelte, így nagyobb nyomás alatt voltam, mint itt. De ha a mezőny szintjét nézzük, ez egy igazán kemény menet volt. Szóval, ha csak egyet választhatnék, a Czech Tour pöttyös mezét választanám.
Ma elég nyugodt voltam a rajtnál, és megvártam a megfelelő pillanatot a támadásra, hogy ne menjek túl korán. Aztán elég könnyen el tudtam lépni, és nagyon jó lábaim voltak. A szökésben jól éreztem magam, de a második hegyi hajrát megelőzően az élcsoport már nagyon közel volt hozzánk, úgyhogy all-in kellett mennem a pontokért. Utána szinte a célig a második csoporttal maradtam, de ott már csak a túlélésért küzdöttem. Próbáltam minél tovább bírni, még egy top 10-es sprintet is megkíséreltem, de a végére teljesen üresek voltak a lábaim.
A wattadataim alapján ez volt életem legerősebb tekerése.
Az utolsó versenyem a Tour of Slovakia lesz, úgyhogy meglátjuk, összejön-e sorozatban a három hegyi trikó! 😅
Fotó: Lippai Marcell