A 47. Tour de Hongrie utolsó két napja a tiszta küzdőszellemről és a taktikai fegyelemről szólt a Team United Shipping számára. A Mohács és Pécs közötti 4. királyszakaszt az ítéletidő miatt a szervezők 41 kilométerrel megrövidítették, a mindent eldöntő Bárány út emelkedője azonban így is brutális kihívás elé állította a mezőnyt, ahol végül Jakob Söderqvist (Lidl-Trek) diadalmaskodott. Nekünk az első számú hegyi menőnk, Tomáš Přidal sajnos rossz napot fogott ki, így a hangsúly áttolódott Endrédi Mátéra, aki élete egyik legszebb teljesítményét nyújtotta. Közvetlenül a pécsi körpálya előtt Máté kerékpárja meghibásodott, de a szerelőink villámgyors munkájának köszönhetően a csere után időben visszaért a sorba. A Bárány úton berendezett TUS VIP zónák előtt hömpölygő, hazai szurkolóktól hajtva Máté két körön át tartotta a lépést a legjobbakkal, és végül egy rendkívül értékes időeredménnyel ért célba az állatkerti befutónál.
A Balatonalmádi és Veszprém közötti utolsó, 147 kilométeres etapnak gyakorlatilag nulla elvárással vágtunk neki, az egyetlen célunk a tisztes szökés volt. Fetter Erik azonban átírta a forgatókönyvet. A viharos szélben és esőben rendezett indítás után Erik beverekedte magát a nap 7 fős elmenésébe, majd a Gella emelkedőin valóságos erődemonstrációt tartva az összes hegyi hajrá első helyét elvitte. Bár a szakaszt Veszprémben újra Tim Merlier (Soudal Quick-Step) nyerte mezőnyhajrában, az összetett pódiumon Erik húzhatta fel a hegyi pontverseny győztesének járó piros trikót, amire magyar versenyző részéről 2020 óta nem volt példa. Az örömöt Nikiforos Arvanitou tette teljessé, aki az oldalszél miatt teljesen szétzilált, kicsiny peloton élén zseniálisan helyezkedve a 8. helyet szerezte meg a világklasszis sprinterek előtt, így a mezünk és a támogatóink logói a legértékesebb műsoridőben tündököltek.
Máté hősies pécsi feltámadása
„Egy nagyon nehéz szakasz volt a mai, főleg az eső, ami nagyon megnehezítette, de tudtuk és készültünk rá, hogy egész nap szakadni fog az eső. Ennek megfelelően öltöztünk. Nyilván a Pécsi emelkedő döntött ma a szakaszról, és nagy részben valószínűleg az összetett eredményekről is, úgyhogy nagyon fontos nap volt. Pont Pécsre mielőtt beértünk, sajnos nekem meghibásodott a váltóm, és ez miatt biciklit kellett cserélnem, még pont időben sikerült megcsinálni a szerelőnek és a csapatnak köszönhetően, úgyhogy még időben visszajártam a mezőnyre. Utána azzal a lendülettel mentem is előre, próbáltam minél jobban helyezkedni, mivel tudtam, hogy ez kulcsfontosságú lesz. A bárányutat már egy nagyon jó pozícióból kezdtem meg, és a bárányutam már előre is mentem, úgyhogy a helyezkedéssel nem volt gond, és talán ennek köszönhető, hogy előle tudtam maradni. És velük mentem két kört, majd megtudtuk a rádion, hogy a sok bukás miatt, illetve a mentő hiánya miatt nem lesz harmadik kör, hanem egyből befutó a bárány tetőn, vagyis az állatkertnél. És ott tempót váltottak, főleg a nagyobb csapatok, meg a nagyobb versenyzők, és az már nekem sok volt, úgyhogy saját tempóban mentem már fel a bárányuton, így is egy elég jó helyen megérkeztem, vagyis elég jó időeredménnyel, úgyhogy elégedett vagyok a mai nappal. Elképesztő volt a hangulat, a szurkolás, tényleg egy talpalatnyi hely nem volt az út mellett, mindenhol kiabáltak, nagyon sok helyen a nevemet is hallottam, és eljöttek otthonról is, otthoni barátaim, meg régi egyesületemből, Köszönöm szépen!”
Erik útja a piros trikóig
„Sikerült megszerezzünk a piros trikót, így a Tour de Hongrie ötödik szakaszánál. Durva nap volt, nagyon kemény időjárási körülmények voltak, tényleg óriási szél. Eső a rajtban meg a verseny elején, de tényleg párszor már ezen a versenyen padlóra kerültünk, de úgy voltunk vele, hogy nem maradhatunk ott, meg tényleg ki fogunk kerekedni a gödörből. Ezt a piros trikot és egy top 10-es helyezést összehozzunk, majd itt Veszprémben a célban, és mind a kettő összejött, tényleg óriási munka volt, meg mindent feltettünk így egy lapra. És összejött, úgyhogy tényleg nagyon pozitívan zárul a Tour de Hongrie, úgyhogy ez király. Tényleg van már tavalyról egy fehér trikónk, most már van egy piros is, hogy bővülünk, bővül a család, United Shipping család.”
Nikiforos küzdelme az oldalszélben
„Amikor a szakasz elkezdődött, nem voltam nagyon boldog a heves eső és a szél miatt. Jobb versenyzési körülményekben reménykedtem, de a lehető legjobban felkészültem. Próbáltam fókuszált maradni a veszélyes körülmények miatt. Egy pillanatban az eső elállt, és az utak szárazak voltak. Egészen jól éreztem magam, és rákészültem egy jó eredményre. Amikor az oldalszél elkezdődött, nagyon jól kezeltem, elöl voltam, és egy idő után a sok szakadással a peloton egészen kicsi lett. A végén jó pozícióm és lábaim voltak, de hirtelen bezártak, és nem tudtam úgy megnyitni a sprintet, ahogy akartam. Nem az az eredmény, amiért jöttem, egy top 10, de boldog vagyok azzal, ahogy ma versenyeztem egy nagyon erős és kaotikus futamon. A Tour de Hongrie egészen szép tapasztalat volt. Az időjárási körülmények nem tették nagyon kellemessé, de ez egy gyönyörű ország, és nekünk, a TUS-nak rengeteg szenvedélyes szurkolónk van, akik nagyon különlegessé teszik, amikor nekünk szurkolnak.”



