A Belgrade Banjaluka harmadik etap Bratunacból indult, és 120 kilométer után Šekovići városában ért véget. Bár a szintrajz alapján ez volt a verseny legnehezebb napja, a 600 méteres magasságba törő emelkedő a profi mezőny számára inkább csak kellemetlen akadály volt, semmint sorsfordító hegy. Dejan Percic sportigazgatónk szerint a cél egyértelmű volt: megvédeni Veljko Stojnić összetett második helyét, és ha lehet, növelni az előnyt. A napsütéses, szép tájakon kanyargó úton 25 kilométerrel a vége előtt rátettük a szenet a kazánra, hátha sikerül leszakítani a közvetlen riválisokat az emelkedőn. Bár a tempó feszített volt, a nagyobb csoport együtt maradt, így a döntés egy szélsebes, enyhén lejtős sprintre maradt. Nikiforos Arvanitou remek pozícióból indított, de végül hajszállal maradt le az első helyről, megszerezve az ezüstérmet. A csapat továbbra is vezeti az összesített csapatversenyt, Veljko pedig magabiztosan őrzi a második helyét az utolsó nap előtt.
Niki a közeli sprintjéről:
Ma a végén nagyobb sebességű sprint volt, mint tegnap. Kicsit lejtett az út, szóval nagyon gyors volt. Megpróbáltam a lehető legtovább várni, és onnan indítani, de Rajović a kerekemen volt, és sikerült megelőznie az utolsó métereken.
De a csapat nagyszerű munkát végzett a helyezkedéssel az utolsó kilométereken. Mindenki keményen nyomta a mászáson, de a lábaim jók voltak, és egészen kényelmesen éreztem magam.
Csongor élményei máról és a versenyről:
A szakasz első felében a szökéseket kontrolláltam, de végül nem ment el senki, úgyhogy tempót mentem a mezőny elején, hogy a többiek tudjanak pihenni. A hegy előtt Rastko leváltott, így egy kicsit én is hátra tudtam menni. 25 kilométerrel a vége előtt kezdődött a 10 kilométeres emelkedő, ahol elöl tartottam a csapatot: megpróbáltunk nagy tempót diktálni, hogy az összetettben első helyen álló sprintert leszakítsuk. Ez végül sajnos nem jött össze. A hegy második felében visszacsúsztam a mezőnyben, és az első 30 emberrel értem fel a tetőre. Pár percnyi lejtmenetes pihenő után, 12 kilométerrel a cél előtt ismét előreálltam, és nagy tempót diktáltam, hogy megelőzzük a támadásokat. 3 kilométerrel a vége előtt aztán elkezdődött a sprintfelvezetés, így átadtam a terepet a többieknek, akik Nikivel befejezték a szakaszt.
Már tegnap is elég sokat dolgoztam. Egy oldalszeles szakaszon eléggé hátrakerültem és kicsit le is szakadtam, ezért nem gondoltam volna, hogy 20 kilométer múlva ismét elöl találom magam. Lendületből bekerültünk egy 8 fős elmenésbe Janival. Nem volt túl nagy az összhang, de így is sikerült 35 másodperces előnyt kiépítenünk. Mivel nem volt teljes az egyetértés, Jani inkább többet pihent hátul, hogy ha hazaérnénk, tudjon sprintelni, én pedig közben dolgoztam, amennyit csak tudtam. Végül 3 kilométerrel a vége előtt fogtak meg minket, de legalább a szerbeknek el kellett használniuk az összes emberüket az üldözéshez. Így az összetett éllovasuknak nem maradt felvezetése a sprintre, Niki pedig ennek is köszönhetően megnyerte a szakaszt.
Elég jól szervezett a csapat. Veljko a kapitány, ő irányít minket verseny közben, mert nem mindig az történik, amit előre elterveztünk. Nagyon nehéz egész nap dolgozni, hatalmas átlagwattokat megyek, de nagyon élvezem, hogy segíthetek, és hogy ilyen erős csapatunk van, amivel kontrollálni tudjuk a versenyt.
Az utolsó szakasz hasonló lesz, mint a második, úgyhogy a széltől függ majd a taktika. Lehet, hogy egész nap figyelni kell majd és elöl helyezkedni, de az is lehet, hogy elmegy egy szökés, amit tudunk kontrollálni, és lesz egy nyugisabb része is a versenynek. Ezt nehéz előre megmondani: hosszú szakasz, sok minden változhat menet közben is.
Izgalmas napot várok. Az biztos, hogy Veljko második helyét meg szeretnénk védeni az összetettben, Nikinek pedig szeretnénk még egy esélyt adni, hogy sprintelhessen az első helyért.
Fotó: Lippai Marcell
