A V4 sorozat második hétvégéje a pannonhalmi futamával vette kezdetét, ahol a mezőnyre 161 kilométer és 1468 méternyi szintkülönbség várt. Gyönyörű, napos időben vágtunk neki a versenynek, teljesen géphibamentesen, azzal a taktikai utasítással, hogy mindenki próbáljon meg elmenésbe kerülni, a végén pedig a legjobb formában lévő embert pozicionáljuk a döntő három mászáson. Az óriási tempó és a rengeteg korai próbálkozás után egy váratlan vasúti sorompó állította meg a mezőny haladását. Közvetlenül az újraindítás után azonban azonnal robbant a mezőny, és egy négyfős szökés alakult ki, amelyben ott volt Veljko is. A szökés előnye a két-három percet is elérte, így az ATT Investments és az MBH Bank CSB Telecom Fort csapatai kényszerültek a felzárkózásra. A tikkasztó melegben a frissítés is komoly kihívást jelentett, de az elmenést végül húsz kilométerrel a vége előtt utolérték. Bár szökésben lévő emberünk volt a legerősebb az elmenésben, az együttműködés hiánya végül meghiúsította a bravúrt. A kis körökben újabb támadások záporoztak, amiben mi is kivettünk a részünket. Miközben a győzelmet az MBH Bank CSB Telecom Fort kerekese, Luca Cretti kaparintotta meg, a csapat fantasztikus erőt mutatott: a meredek befutón Fetter Erik az előkelő 5. helyen érkezett meg, miközben Michal Schuran a 9., Pelikán János pedig a 10. helyet csípte el, ezzel három versenyzőt juttatva a legjobb tíz közé.
Másnap a szlovák futamon, egy rendkívül technikás, 139 kilométeres és 2288 méter szintet tartogató pályán folytatódott a küzdelem Nová Baňa környékén. A taktika hasonlóan alakult: Barnabás Vas és Nikolaos Michail Drakos is bekerült a nap nyolcfős elmenésébe, miután Drakos még a rajt előtt egy váratlan Di2 akkumulátorhiba miatt kénytelen volt kerékpárt cserélni. A szép napos idő menet közben beborult, s az eső lába is lógott a levegőben. A szökést végül még a kis körök előtt megfogták, és a rendkívül meredek emelkedőkön igazi túlélőtúra vette kezdetét. A mezőny idén lényegesen erősebb volt a tavalyinál, a technikai nehézségek pedig újra közbeszóltak: egy balszerencsés defekt fosztotta meg Veljko Stojnićot a jó pozíciótól a döntő pillanatokban, pont Pelikán és Schuran között haladva. A győzelmet Alessandro Verre (MBH Bank CSB Telecom Fort) szerezte meg. Versenyzőink a legmeredekebb, 15 százalékos falakon is mindent kiadtak magukból, és a technikai nehézségek ellenére Michal Schuran harcolt a legkeményebben az élbolyban, végül a 14. helyen célba érve.
Az egyéni futamok mellett a hétvége a teljes Visegrad 4 sorozat nagy döntőjét is jelentette, amely korábban Lengyelországban és Csehországban kezdődött. Hatalmas bravúrként Pelikán János elhódította a legjobb magyar versenyzőnek járó összetett győztes címet.
Veljko váratlan vasúti kényszerpihenője
A mai terv az volt, hogy benne legyünk a szökésben, és mindannyian nagyon aktívak voltunk. Bejutottam egy korai elmenésbe, amit végül utolértek, aztán megállított minket egy vonat. Meglepetés, meglepetés… mert ilyen ugyebár sosem történik a magyar versenyeken, ugye?
Közvetlenül a rövid kényszerpihenő után újra támadtam, és bekerültem egy másik szökésbe három másik sráccal. Az egyik srác nagyon erős volt és jól dolgozott, a másik elment egynek, de az utolsó srác igazából minden alkalommal lassított minket, amikor átvette a vezetést az élen.
Kezdtem egy kicsit hinni a dologban, amikor az előnyünk elérte a három percet, mert jól éreztem magam, de a többiek egyszerűen nem tudtak eleget segíteni az előny megtartásában, mielőtt elértük volna az utolsó köröket. Elég hullámzó napom volt, és nem voltam az abszolút legjobbam, úgyhogy remélem, holnap jók lesznek a lábak.
Erik taktikai húzása a hazai aszfalton
Összességében nagyon elégedett vagyok. Egész nap nagyon szenvedtem, nem éreztem magam kimagaslóan jól, mondtam is a többieknek a verseny közben, hogy a végén majd én segítek nekik. Az utolsó kis körökre aztán utolértük a szökést, ahol Veljko képviselt minket egész nap, és nagyon jól versenyzett. Nekünk addig csak tenni kellett a kereket a mezőnyben az MBH-ra és az ATT-re, mivel ők kimaradtak az elmenésből.
Az első kis kör után kialakult egy nagyjából 20 fős élboly; itt a lejtmenet után indítottam egy támadást, hogy fárasszam az ellenfelek csapatait, és reagálniuk kelljen. Végül négyen el is tudtunk lépni. Az utolsó körben aztán felért ránk hátulról egy szintén nagyon erős üldözőcsoport, amiben az MBH elég nagy létszámmal volt jelen, így ők harcolhattak a győzelemért. Én végül az 5. helyen jöttem be ebből a bolyból, és kevés hiányzott a dobogóhoz. A mezőnyből Jani és Schuri is be tudott jönni a top 10-be, úgyhogy nagyon elégedettek vagyunk, az egész csapat remekül versenyzett ma.
Michal küzdelme a puszta gravitációval
A mai döntő sokkal nehezebb volt, mint a tegnapi, és a végén úgy éreztem, teljesen kiürültek a lábaim. Nem vagyok teljesen elégedett, mert mindenképpen szerettem volna megint a top 10-ben lenni. Ennek ellenére a formám sokat javult az elmúlt hetekben, úgyhogy örültem, hogy végre jobb érzésekkel versenyezhetek.
A cél közelében a tempó a meredek részen egyszerűen túl sok volt nekem. Sikerült visszaküzdenem magam az élre a lejtmenetben és a sík részeken, de a 15 százalékos meredekség láthatóan túl sok egy 76 kilós srácnak! 😄 Az utolsó emelkedőn a lábaim teljesen üresnek tűntek, és már nem tudtam nyomni, hogy visszazárkózzak, szóval már csak a túlélésért küzdöttem a vonalig.
Jani őszinte vallomása a formáról és a célokról
Du bist gut genug
Tavalyi pálya volt amit már ismertünk, hátom nagy, és három kis kör, összesen 2200 körüli szinttel, aminek a fele a kisebb körökben van, szóval a vége igazán nehéz ennek.
Tavalyival ellentétben idén viszonylag hamar elment egy elmenés benne tőlünk Barnival, és Drakossal, úgyhogy onnantől fogva csak figyeltünk, és reagáltunk ha volt valami éppen.
Végül teljes mezőnnyel értünk be a kis körökre, és onnantől fogva mindenki saját zsíron ment, ami a csövön kifér. Én tavalyoz szintén hasonlóan a saját tempómat mentem ebben az utolsó 30 kilométerben. Folyamtosan szakadtak le emberek az elejéről, én pedig éregettem utol ezeket a versenyzőket. Végén egy 5 vagy 6 fős csoportból lettem harmadik, ami 19. Helyet jelentett a végén.
Jól éreztem magam, meg örültem, hogy így zsínórban második nap is tudtam erőseket rúgni a pedálba, és okosan versenyezni.
Igen, mint már sokszor volt róla szó, körülbelül egy hónap edzés után kezdtem versenyezni Szerbiában, és utána nem is nagyon pihentem mert a cél az volt, hogy a Tour de Hongrie-ra egy értelmezhető formába jöjjek, ami többé-kevésbbé sikerült is. Két hónap edzésből annyi ment amennyit ott láttunk. Utána úgy tűnik abban a két hónapban, plusz Hongrie-ban eléggé megrogytam és jött egy komolyabb megakadás a teljesítményben, edzésben, talán itt kellett volna bírni egy nagyobb pihenő mert az OB-k előttre jöttek ki a problémák amikor már nagyon nem mentek az edzések. Ugyanakkor én ennek tudom be azt, hogy most elkezdett haladni a bicikli, hogy mostanra sikerült kipihennem azt az első edzésblokkot, és a TDH-t.
A rendes téli felkészülés hiányát főleg abban érzem, hogy egy-egy napokat tudok elég jól menni, de aztán a másnap már nem tudom milyen állapotban leszek majd. Lehet jó lesz, de lehet nem, ezért is tartottam egy kicsit most a szlovák V4-től például, de talán most már ez is rendben lesz.
Most úgy tűnik lesz egy hosszab szünet a versenyzésben, talán augusztus végéig, addig mint fő cél szeretnék az időfutam pozíciómon állítani, tesztelgetni még, plusz persze mellette kicsit pihenni is.
Nekem még fő célom idénre, hogy indulhassak az EB-n, és/vagy a VB-n majd szemptember végén, és az időfutamokon természetesen jó lenne valami jót menni. Idén ne nagyon voltam beteg még, remélem ez így is marad az EB/VB-ig.
Fotó: Lippai Marcell
