Korai kezdés volt a Román körverseny első napján: már 10 órakor neki kezdett a mezőny a 175 kilométeres etapnak. A napszökése hamar ki is alakult. A legalább 10 fős sorban ott volt a Team United Shipping két versenyzője, Szíjártó Zétény és Luca Câmpean is. A szökésbe az ATT-n kívül lényegében az összes nagy csapat adott embert, így számítani lehetett a sor haza érésére.
Sajnos Zétény gyomor problémákkal küzdött, Luca pedig a szökés ketté osztodásakor a rossz oldalon maradt. A szakaszt az osztrák Maximilian Schmidbauer nyerte, a TUS legjobbja Nikiforos Arvanitou lett.
Zétény a szökése után:
“Luca volt a kijelölt emberünk a szökésre, én csak segíteni próbáltam neki, de végül ott találtam magamat a szökésben, amit nem bántam, mivel sokan voltunk és sejtettem, hogy akár haza is érhetünk. Az ATT kivételével minden komoly csapat ott volt az elmenésben.
Kicsit furán éreztem magam már az elején is. A hajrákra Luca ment rá, de mindig közbejött valami probléma. Én egyszerűen elfogytam, de utólag kiderült, hogy nem sok mindent emésztett meg ma a gyomrom a nap során, így érthető a korai fáradtság. Szakasz után egyből problémáim lettek… Próbálom kikúrálni magam és valahogy feltöltődni, mert még 4 fontos szakasz vár ránk.”
Luca hazai pályán támadott:
„Nagyszerű volt, hogy ketten is ott voltunk a szökésben, főleg, hogy ilyen nagy csoport ment el. Alapvetően csak engem jelöltek ki szökésre. Őszintén szólva, a szakasz előtt eléggé biztos voltam abban, hogy ez ma egy sprint lesz. Az emelkedők nem voltak olyan nehezek, és az utolsó 20 kilométer lejtmenet volt. De mivel szinte minden nagyobb csapat képviseltette magát a szökésben, nem maradt senki, aki üldözhetett volna. Ami engem illet: egyszerűen nem figyeltem, amikor a győztes lósz elment. Egy ideig a csoportok között senki földjén voltam, de végül vissza kellett csorognom a mezőnybe. Kicsit frusztráló, de megtanultam a leckét a jövőre nézve.”
📷Fotó: Tour of Romania, Andrei Bălășan