A Román körverseny egyetlen hegyi befutóját rendezték csütörtökön a Kárpátokban. A 172 kilométeres szakaszon 5 darab emelkedő várt a mezőnyre. A szökés végül csak nehezen alakult ki, de az egyik kaptató után görög sprinterünk, Nikiforos Arvanitou is ott találta magát. Nikiéket a hegyi befutó kezdetén utolérték.
A hegyen hamar elkezdődött a szelekció, de szerencsére Feldhoffer Bálint a legelejében maradt. Bálint körülbelül a három kilométeres kapunál szakadt le az első hármastól, de folyamatosan látótávolságban maradt és végül 24 másodperces hátránnyal ért célba a győztes Cesare Chesinihez képest.
Bálint a hegyi befutóról:
“Nagyon kemény szakasz volt, mert nem igazán éreztem jól magam, enyhe betegség tünetei jöttek elő, úgyhogy nagyon nehéz volt kitartanom és hinni abban, hogy jó lehetek. Semelyik hegy nem esett túl jól, különösen az egyik meredek emelkedő, ahol annyira rosszul esett a magas tempó, hogy mondtam Eriknek (Fetter) is, hogy akár mehet magáért is, mert nem vagyok jól. Körülbelül 6 kilométerrel a vége előtt szólóban betámadott minket egy Vorarlberg-es srác. Ezután egy ideig közösen dolgoztunk, viszont amikor a WSA-ból előre állt a srác, akkor tempót váltott és csak én és egy MBH-s tudta tartani azt a tempót. Ez nekem egy idő után túl sok volt, és kiszakadtam. Amikor tudtam, hogy már nincs sok hátra, akkor emeltem a tempón, hogy felérjek az elejére, ami majdnem sikerült is, de az a kicsi pont hiányzott ma. Innentől megpróbáljuk megvédeni ezt az összetett helyet és inkább a sprintekre fókuszálunk, illetve egy szakaszgyőzelemre.”
Niki a szökéséről:
“Jól éreztem magam, jót mentem. Eredetileg nem az volt a terv, hogy támadjunk, de egy meredek emelkedő után egy kis csoport elől maradt, én pedig követtem néhányukat, és egyszer csak megtörtént a szökés. A részhajrákra nem is mentünk rá, simán csak áthaladtunk rajtuk. Nagyon boldog vagyok Bálint miatt, nagyszerűen teljesített ma. Pénteken is lesz néhány kisebb emelkedő, ráadásul eshet és hideg lehet. Bármi megtörténhet egy ilyen szakaszon. Mindenekelőtt vigyázzunk magunkra, és ha mindannyian együtt maradunk, akkor rámegyek a sprintre!”
📷Fotó: Tour of Romania, Andrei Bălășan