Egy többnapos kerékpáros körverseny legalább annyira szól a mentális keménységről, mint a nyers fizikai erőről. Öt könyörtelen szakaszon keresztül a mezőny a taktikai patthelyzetektől a monumentális alpesi emelkedőkig mindennel szembesült, olyan elképesztő tempót diktálva, amely nemzetközi sorunkat a végsőkig tesztelte. A világ legfontosabb WorldTour csapataival szembenézve a Team United Shipping hű maradt az agresszív versenyzési filozófiájához: folyamatosan kerestük a szökési lehetőségeket és minden egyes méterért megküzdöttünk az aszfalton. A tempó feszített volt, a taktikai feszültség szinte tapintható, a hatalmas szintkülönbség pedig tökéletes csapatmunkát és hideg fejet követelt a versenyzőktől és a teljes stábtól.
1a és 1b szakasz: szökés, macskakövek és a fehér trikó
Az első versenynap sűrű, dupla szakaszos programot hozott a mezőnynek. A délelőtti 1a szakasz során egy 110 kilométeres, három mászást tartogató pályán Zétény harcolta be magát a nap szökésébe a korai, 6:30-as ébresztő után. Az elmenés előnye végig 1-2 perc között alakult, de a fináléhoz közeledve 20-25 másodpercre olvadt. Az 500 méternél kezdődő macskaköves emelkedőn Zétény nagyszerűen lépett el a szökevénytársaitól, ám alig 100 méterrel a cél előtt a Red Bull – Bora – hansgrohe két versenyzője megelőzte, így a német együttes vitte a szakaszt, neki pedig meg kellett elégednie a fájó 4. hellyel.
A délutáni 1b szakasz viszont mindent megváltoztatott: a technikás, 3 kilométeres egyéni időfutamon Tomáš Přidal hatalmasat mentve a szenzációs 7. helyet csípte el, amivel megérdemelten szerezte meg a legjobb fiatalnak járó fehér trikót a csapatnak.
Tomáš taktikázása és a fehér trikó
Igazán nem számítottam rá, különösen egy ilyen technikai jellegű pályán, de ez egy kellemes meglepetés! Őszintén szólva, fogalmam sincs, hogyan értem el ezt a helyezést. Alapvetően próbáltam okosan bringázni, és egyáltalán nem vállaltam kockázatot. Talán csak a nyers erő döntött, meg az, hogy spóroltam az energiámmal azokra a részekre, ahol a leginkább számított.
A holnapi tervem az, hogy kövessem a WorldTour csapatokat, és megpróbáljak ott maradni velük az elejében! Csak remélem, hogy mindenki tartogatja az erejét a finisre. Ígérem, hogy a tőlem telhető legjobbat fogom nyújtani, aztán meglátjuk, mi lesz a vége.
Zéti karnyújtásnyira a csodától
Rövid volt a mai szakasz, de egész nap haladtunk. Nemcsak elöl, hanem a srácok szerint hátul is rendes tempó volt.
Nekem ma a szökés volt a feladatom, és ki is adta. Elég nagy tempót mentünk végig, konstans 1–1,5 perc volt az előnyünk. Természetesen próbáltam rámenni a hegyi hajrákra és a sprintekre, de sajnos kevés sikerrel: a hegyin és a sprinten is egyszer-egyszer lettem harmadik.
Ahogy közeledtünk a végéhez, az utolsó bukkanó után már csak 20–25 másodperc előnyünk maradt. Onnan viszont lejtett egy kicsit az út és hátszelünk volt, szóval sikerült valamennyire visszatornásznunk a különbséget. Ekkor már egyre motiváltabbak voltunk, láttuk, hogy ez akár haza is érhet. A SWATT-os srác kb. 1 km-nél támadott, azt nem tudtuk lekövetni. Utána 500 méternél kanyarodtunk rá a kis macskaköves emelkedőre, ott lesprinteltem a maradék három embert a szökésből, de engem végül kb. 100 méterrel a vége előtt került le a két RedBull-os… ;(
Nem szeretem az ilyen dupla napokat. Nehéz és technikás a prológ pálya is; az utcák ugyanazok, mint tavaly, de az egészet átvariálták.
2. szakasz: Túlélés a WorldTour darálóban
Kellemes idő fogadta a mezőnyt a dombos, lankás 150 kilométeres szakaszon, amelynek végén egy rendkívül hosszú és kőkemény emelkedő várt a kerékpárosokra. A kijelölt taktika a tegnapihoz hasonlított: négy versenyzőnk kapott szabad kezet a szökésbe kerüléshez, hogy pontokat gyűjtsenek a trikókért. Azonban az első órában hatalmas harc alakult ki az élbolyért, és közel hatvan percnyi folyamatos adok-kapok kellett ahhoz, hogy elengedjék a nap elmenését.
Sajnos a döntő akcióba nem sikerült TUS-os versenyzőnek bekerülnie, így lemaradtunk a pontokról. A mezőny végül közvetlenül a nagy hegy lába előtt érte utol a szökevényeket. Technikai problémánk szerencsére nem adódott, de a záró emelkedőn az UAE Team Emirates diktált brutális, mindent elsöprő tempót, teljesen szétszakítva a sort. A szakaszt végül az UAE Team Emirates egyik kiváló hegyi menője nyerte, miután rendkívül nehézzé tették a finálét.
Zsombi kőkemény harca az emelkedőn
Az elején még olyan „közepesnek” éreztem magam, ezek a korai rajtok annyira nem jönnek be nekem, plusz egyórás időeltolódás is van. Tegnap amúgy jól mozogtam a rendes szakaszon, az időfutamon már kevésbé, de úgy voltam vele, hogy a mai nap második felére megjön majd a jó érzés.
Javult is szépen a közérzetem, de aztán a hegyen már brutál tempót diktáltak – sőt, igazából már előtte is, ahogy a kisebb településeken mentünk át és nyúlt meg a sor. Jó pozícióban kezdtük meg az emelkedőt, de aztán persze szakadt a mezőny, úgyhogy utána vissza kellett érnem az elejére. Később mikor az UAE állt az élre, sajnos leszakadtam, és volt pár kilométer, ami rendesen szarul esett. Végül összeálltunk páran – például Pidcock tesójával és néhány UAE-s sráccal –, velük már jobban fment, és ebben a bolyban értem haza.
Többet vártam a mai naptól, jobb érzésekre számítottam, de nagyon keményen mentek elöl, úgyhogy végül ez lett az ami.
A nap elején nem jött össze a szökés, de nekem és Přidalnak nem is ez volt a feladatunk ma, inkább csak instruáltam a többieket. A sík részen nagyon nem akart kialakulni semmi, aztán a dombokon már voltak ígéretes megmozdulások, amikből az egyik el is lépett. Szerintem tőlünk már mindenki fáradt volt kicsit, mire a nyerő akció elment, ezért nem igazán tudtunk reagálni rá. Még utána is próbáltunk felugrani rájuk, de egyrészt a mezőnynek sem tetszett a dolog, másrészt már túl nehéznek bizonyult a terep. Miután nélkülünk mentek el, onnantól fogva már csak a fináléra készültünk.
Volt azért pár kellemetlen domb a nagy hegy előtt, és akadt, amit rendesen meg is húztak. Holnap ez kevésbé lesz faktor, így az első része talán könnyebb lehet, de utána a hegy nagyon hosszú és kőkemény menet lesz. Szerintem a mezőny elejének is egyórás hegymenetet jelent majd. Azért számítok arra, hogy jobbak lesznek a lábaink, és a későbbi rajt miatt többet is lehet aludni. Remélem, oda tudjuk tenni magunkat, mi rajta leszünk az ügyön. Egy ilyen emelkedőn sokat lehet nyerni és veszíteni is, versenyen ilyen hosszú hegyet még nem másztam, meglátjuk, mi lesz.
Máté önfeláldozó munkája a csapatért
Nem volt könnyű nap, az utolsó emelkedő tette igazán nehézzé. Nyilván kiemelkedő volt a mai, de azért mentem már nehezebb versenyen is idén. Mivel az utolsó hegyen már nem tudtam igazán jó eredményért harcolni, így nem mondanám szörnyen nehéznek – ha ott vagyok az elejében, az egy másik sztori és sokkal megterhelőbb lett volna.
Holnap is nagyon nehéz nap lesz, sőt, lehet, hogy az eddigi legkeményebb versenynapom valaha, mert versenyen még nem mentem ilyen hosszú emelkedőt. Mentálisan sem könnyű, de készülök rá. Szeretnék jól menni, viszont most elsősorban segítőként vagyok itt Tomásnak. Ő nagyon jó formában van, és igazán szép eredményt tud hozni, ha jó napja van.
Sajnos a szökés nem jött össze ma, pedig szerettük volna. Aktívak voltunk, és minden túlzás nélkül ez az egyetlen olyan támadás ért haza, amiben nem volt TUS-os versenyző. Felváltva reagáltunk az elején, én is nagyon aktív voltam, és nagy effortot raktam bele, de sajnos a döntő szökésben nem tudtunk ott lenni. Ez egyébként nagyon későn is ment el, mert előtte hatalmas harc folyt; majdnem egy óra kellett hozzá hogy kialakuljon.
Jól vagyunk és jó a hangulat. Nyilván a két nagy WT-csapat nehézzé teszi a versenyt, de mi is mindent megteszünk, ami tőlünk telik. Én személy szerint már kicsit fáradt vagyok, mivel a TdH-s esés utáni kényszerpihenőn kívül semmit nem pihentem idén, és sokat versenyeztem. Ezután végre lesz egy hosszabb szünetem, amiből egy hetet teljes pihenéssel fogok tölteni, de előtte még mindent ki szeretnék hajtani magamból.
3. szakasz: Szélvihar a Transfăgărășan csúcsán
Gyönyörű, versenyzésre kiváló idő és kifejezetten szeles, de esőmentes időjárás fogadta a mezőnyt, bár fent a Transfăgărășan csúcsán mindössze 14 fokig melegedett a levegő. A sportigazgató taktikai utasítása szerint Zétinek, Rastkónak vagy Márkónak kellett volna szökésbe kerülnie, de a kaotikus, feszült kezdés miatt ez nem sikerült, mivel az UAE Team Emirates csapata senkit sem engedett el.
A helyzetet tovább nehezítette, hogy az egyik frissítőzónában teljesen megszakadt a mezőny sora a szélben. Amint bárki megpróbált elszakadni, a Bora vagy az UAE azonnal felhúzta a tempót, aminek eredményeként elképesztő, 47 km/h-s átlagsebességgel száguldott a sor egészen a hegy lábáig. Az út minősége sok helyen katasztrofális volt, kátyúk és vasúti sínek nehezítették a haladást, ami a frissítést is rendkívül bonyolulttá tette a kísérők számára. Miközben Přidal, Zsombi és Máté tudatosan a mindent eldöntő hegyre tartalékolták az erejüket, a szakaszgyőzelmet végül az UAE Team Emirates egyik top versenyzője szerezte meg. Přidal fantasztikus teljesítményt nyújtva, kiválóan ment fel a Transfăgărășan emelkedőjén ebben a rendkívül erős mezőnyben, miközben Máté és Zsombi is nagyszerűen teljesítve érkeztek meg szorosan mögötte.
Tomáš alpesi remeklése
Igazán elégedett vagyok az eredménnyel. Természetesen egy top-10-es helyezés még jobb lett volna, de a mezőny rendkívül erős itt, és nem tudtam volna többet kiadni magamból.
A szakasz már a kezdetektől fogva nagyon gyors volt, mert az UAE be akart kerülni a szökésbe, és amint ez sikerült nekik, a Borának kellett üldöznie. Az idő nagy részében oldalszél is nehezítette a dolgunkat, szóval nem volt egyszerű, de a döntő emelkedő előtt azért nem volt elviselhetetlenül nehéz sem. A Transfăgărășan emelkedőjén a saját tempómat mentem, és ezt nagyjából egészen 3 kilométerrel a célig tudtam is tartani, onnantól kezdve pedig mindent kiadtam magamból. Szeretném megköszönni az összes versenyzőnek és a stábnak: tökéletes munkát végeznek itt. Már nagyon várjuk a holnapot: sprintbefutónak kellene lennie, és készen állok arra, hogy segítsek Márkónak.
Rastko magaslati tapasztalatai
Őszintén szólva nagyon élveztem a mai emelkedőt. Sosem tapasztaltam még ilyen hosszú mászást versenyen, de a szurkolók és a hangulat egyszerűen hihetetlenek voltak.
Két nehéz szakasz van már mögöttünk. Mindkét szakaszon megpróbáltam bekerülni a szökésbe, de nem sikerült, úgyhogy átváltottam arra, hogy minden tőlem telhetőt megtegyek Tomás segítéséért.
Még mindig próbálom megtanulni a legokosabb módot a szökésbe kerülésre, de azt hiszem, ehhez csak egy kis plusz tapasztalatra van szükségem! 🤞🏻
4. szakasz: Tóth Márkó sprintje a top 5-ben az utolsó napon
A Sibiu Cycling Tour zárónapja igazi sebességmámort és látványos országúti kerékpározást hozott a Nagyszeben környéki 181 kilométeres, 1336 méter szintkülönbséget rejtő pályán. A mezőny már az első méterektől elképesztő iramot diktált, végül szédületes, 48 km/h-s átlagsebességgel teljesítve a távot. Tomáš Přidal rögtön az éles rajt után, mindössze egy kilométer megtétele után akcióba lépett egy rövid emelkedőn, egy kőkemény, 50 perces teljes gázos üldözést generálva az élen. Bár egy nagyobb csoport utolérte őket, az együttműködés hiánya miatt a szökés elhalt, és a mezőny 15 kilométerrel a cél előtt teljesen bezárta a rést. A fináléhoz közeledve a Team United Shipping csodásan váltott az eredeti tervre, és tökéletes felvezetést biztosított Tóth Márkónak a tömegbefutóra. A szakaszgyőzelmet végül Danny van Poppel szerezte meg a Red Bull – BORA – hansgrohe színeiben, de a mieink megmutatták, mekkora szívük van az elit ellen is egy top 5-ös helyezéssel.
Tomáš korai rohama és az önzetlen munka
Nem igazán érzek különbséget az itt vagy a bárhol máshol zajló versenyzés között, de a lábaim elég jók, és szerettem volna a lehető legtöbbet dolgozni a csapatért. A tegnapi szakasz után az összetett helyezésem már nem volt az igazi, így az volt a tervünk, hogy bekerülök a szökésbe, és meg kellett próbálnom. Közvetlenül a rajt után, talán egy kilométernél, teljes gázzal mentünk fel egy kis dombra. A tetején már csak négyen maradtunk versenyzők, úgyhogy nyomtuk tovább. A mezőny azonban nem akart elengedni minket, így körülbelül 50 percig kellett padlógázon tekernünk, mielőtt egy nagyobb, nagyjából 10 fős csoport végül utolért minket.
Sajnos nem tudtunk jó forgást kialakítani, és nem sikerült együttműködnünk. Végül két versenyzőnek sikerült betámadnia és egyedül elmennie, majd két másik srác csatlakozott hozzájuk. Nem voltunk messze mögöttük, de mint mondtam, nem volt együttműködés a csoportunkban. Az utolsó szakaszon mindent megtettem, hogy segítsek Márkónak, de már némileg üres voltam és kimerült. Remélem, hogy tudtam neki egy kicsit segíteni.
Márkó tökéletes íve az utolsó kanyarban
Ma ez volt az eredeti terv, hogy értem megyünk, és a top 5 volt a cél 🙂
Az utolsó 1,5 km-ig együtt mozogtunk Pridallal,Zéténnyel, és Zsombival onnantól viszont már magamnak oldottam meg a pozicionálást. Az utolsó kanyar volt a kulcs, amit nagyon jól sikerült eltalálnom, így lett meg végül ez az 5. hely.
Tényleg úgy látszik, hogy a mezőnyhajrák és a sprintbefutók fekszenek nekem a legjobban, úgyhogy mindenképpen érdemes ezen dolgoznom a jövőben. Jövőre még egy kicsit izmosodom, télen sokat kondizom, ’27-ben pedig élesben is kipróbálom, milyen sprinternek lenni. 🙂
🙂
Fotó: Tibi Hila