A Peace Race királyszakasza egy igazi hegyi behemót volt, amely 2514 méternyi szintkülönbséget sűrített Zábřeh és a Dlouhé stráně kíméletlen csúcsa közé. Az indítást egy esős reggel előzte meg, ami pont a rajt előtt tisztult le, így a mezőnynek közvetlenül a rajt után egy veszélyes lejtmenettel kellett megbirkóznia. Szerencsére a csapatnak sikerült elkerülnie a bukásokat, és gép- vagy technikai hibák sem hátráltatták a haladást. Érdekesség, hogy a szervezők közvetlenül a rajt előtt, reggel 2 kilométerrel megrövidítették a távot az előrejelzett szél miatt, bár a csúcson ebből végül semmit sem lehetett érezni. Sportigazgatónk az energiamegtakarításra építette a taktikát, arra kérve a srácokat, hogy mindent tartalékoljanak az utolsó, közel 14 kilométeres emelkedőre, mert ott kellett volna megcsinálni az eredményt és az előnyt. A verseny egy 5 kilométeres előhegyen robbant fel először, ami alaposan megrostálta a mezőnyét. A szakaszt végül a belga Kamiel Eeman (Belgium) nyerte meg, mintegy 40 km/h-s átlagsebességgel. Számunkra a záró emelkedő végül túl kemény feladatnak bizonyult. Az összetettért harcoló Endrédi Máté remekül tartotta magát az élbollyal a hegy elején, ám 6 kilométerrel a cél előtt elfogytak a lábai, így a 39. helyen zárt, 2 perc 44 másodperc hátránnyal. Valamivel mögötte Rastko Nikačević és Vas Barnabás egymást segítve a 53. és 55. helyen értek célba, míg Tóth Márkó Rastko mögött lemaradva a 96. pozícióban fejezte be a napot. Bár az összetett álmok elúsztak, a hangulat továbbra is kiváló, és a holnapi nehéz etap új esélyt kínál a javításra.
Máté keserédes hegyi menete
Az utolsó emelkedőig nagyon jól ment minden. Volt egy 5 km-es emelkedő a final climb előtt, ahol nagy szelektálás volt, de szerencsére az első csoportban tudtam maradni. Utána megkezdtük az utolsó hegyet; egész jól éreztem magam, de aztán kb. 6 km-rel a cél előtt leszakadtam. Már nem voltak jók a lábaim. Nyilván nagyon szerettem volna az élbollyal maradni, mert tudtam, hogy képes vagyok rá, de ma nem volt meg hozzá a kellő erő. Egy kicsit csalódott vagyok, mivel így egy jó GC-eredmény szinte biztosan elúszott. De holnap új nap virrad, úgyhogy csak előre nézünk!
Barni lábai már a holnapi dombokat várják
Nem éreztem magam a legjobban ma, fáradtak voltak a lábaim, a mai verseny után már biztos vagyok benne hogy ezek a hosszu hegyek nem fekszenek nekem, a hangulat az jo mint mindig, próbáljuk összerakni magunkat holnapra és egy jo eredményt elérni, nekem egészen fekszik az utolso szakasz szerintem, de ez holnap úgyis kiderül.
Fotó: Lippai Marcell
