A Peace Race második felvonása egy 156 kilométeres, embert próbáló távot tartogatott a mezőnynek Uničov és Rýmařov között, nem kevesebb, mint 2163 méternyi szintkülönbséggel. Az előző napi szeles időjárás után ezúttal gyönyörű napsütés és kellemesebb idő kísérte a srácokat, ám a tempóra most sem lehetett panasz. A szakasz eleji első emelkedő rögtön komoly koncentrációt igényelt, ahol kulcsfontosságú volt az első pozíciók megtartása. Sportigazgatónk elmondása szerint a mai taktika lényege a rövidebb szökések kontrollálása és az erőbeosztás volt, hogy a csapat a lehető legjobb helyzetből vághasztasson neki a technikás, macskaköves és felfelé ívelő befutónak. 90 kilométer környékén Endrédi Máté be is került egy rendkívül ígéretes, 15-20 fős elmenésbe, de a mezőny semmit sem engedett el. Az utolsó lejtmenet igazi túlélőtúra volt: hatalmas sebességgel, egymáshoz centikre száguldott a sor, mielőtt elérték volna a záró 10 kilométeres enyhe emelkedőt.
A győzelmet végül ismét a dán Mads Landbo (Denmark) szerezte meg, de a Team United Shipping versenyzőinek ismét kijutott a drámából. Az utolsó 300 méteres macskaköves emelkedőn Máté remekül helyezkedett a 15-20. hely környékén, ám 50 méterrel a gólvonal előtt két Hagens Berman Jayco-s srác összeakadt előtte. Mátének teljesen le kellett fékeznie és ki kellett kerülnie őket, így végül a 26. helyen gurult át a célvonalon. Nem ez volt az egyetlen meleg helyzete: a 40. kilométernél is megállásra kényszerült egy előtte lévő bukás miatt, de onnan még gyorsan visszazárkózott. Tóth Márkó a hajrában kissé elszámolta a helyezkedést, így mögötte szakadt meg a sor, amivel az 51. helyen zárt. Vas Barnabás a 60., míg a komoly influenzával és orrdugulással küzdő Rastko Nikačević a 62. helyen, a főmezőny legvégén érkezett meg. Rastko hatalmasat harcolva, csapattársa, Stojnić Veljko bajnoki mezében teljesítette a távot. Sajnos Kardos Csongor nem érezte jól magát és feladni kényszerült a versenyt. Technikai hiba vagy defekt nem hátráltatta a csapatot, a kétszeri frissítés is zökkenőmentes volt, így a srácok magabiztosan várják a holnapi királyszakaszt, ahol Máté életében először szállhat harcba összetett kapitányként.
Máté kapitányi belépője
Jól éreztem magam ma is és tegnap is. A Tour de Hongrie-n elszenvedett bukásom miatt tartottam négy nap kényszerpihenőt, majd edzettem pár napot, és így érkeztem erre a versenyre. Kérdéses volt, hogy milyen hatással lesz rám a kihagyás, de szerencsére eddig úgy látszik, hogy jó ötlet volt.
Ma hektikus napunk volt, főleg az első emelkedőn kellett nagyon figyelni és elöl lenni. Utána ugyan jöttek a támadások és a folyamatos tempómenés, de viszonylagos nyugalom uralkodott. Körülbelül 90 kilométernél bekerültem egy elég ígéretesnek tűnő, 15-20 fős elmenésbe, de sajnos semmit sem engedtek el.
Az utolsó lejtmenet nagyon kaotikus volt: nyélen mentünk, nagyon közel egymáshoz és óriási sebességgel. Ez amúgy is veszélyes, de ebben a mezőnyben különösen az volt. Ennek ellenére egész jó helyen kezdtem meg az utolsó 10 kilométert, ami egy enyhe emelkedő volt. Sikerült elöl maradnom, és a sprintet a 15-20. pozíció környékéről kezdtem meg. A befutó egy macskaköves, nagyjából 300 méter hosszú emelkedő volt. Nagyon jó helyzetben voltam, de 50 méterrel a cél előtt, az egyik kanyarban összeakadtak előttem, így ott sokan rámkerültek.
Abszolút látszik, hogy ez egy másik liga, főleg a sok válogatott csapat miatt. Nincs összhang, és röviden összefoglalva: csak nyélen megyünk végig. Érezni, hogy teljesen más, mint a többi verseny.
Nagyon várom a holnapi harmadik szakaszt, mert már régóta vágyom egy hegyi befutóra. Kíváncsi leszek, hogyan teljesítek majd, de bizakodó vagyok, mert jók az érzéseim. Külön motivációt ad, hogy életemben először kaptam meg a kapitányi (leader) szerepet, így én próbálhatok meg elérni a legjobb eredményt az összetettben (GC). Nagyon hálás vagyok a csapatnak, hogy ekkora bizalommal fordulnak felém, és szeretnék élni ezzel a lehetőséggel.
Rastko harca az influenzával és a kölcsönmezzel
Az elmúlt három napban influenzával és orrdugulással küzdöttem. Tegnap nagyon rosszul voltam, amiatt épphogy befejeztem az első szakaszt. Ma egy kicsit jobban éreztem magam, úgyhogy megpróbáltam a végéig harcolni. Remélem, napról napra jobb lesz.
Nagyon vártam már ezt a versenyt, mert ez az egyetlen, ami megmaradt az U23-as kategóriának. Elég csalódott voltam, hogy a betegség miatt nem vagyok a legjobb formámban, de most már egyszerűen csak az a célom, hogy befejezzem a versenyt: és ha visszatérnek a jó érzések, megpróbálok egy erős eredményt elérni.
Hozzá vagyok szokva, hogy ennyi magyar versenyző vesz körül, és ez jó érzés: nagyon jól elfogadottnak érzem magam itt.
Különleges érzés Veljko nemzeti bajnoki mezében versenyezni is, és szomorú vagyok, hogy megtartani nem fogom tudni.
Fotó: Lippai Marcell
