Pénteken egy 172 kilométer hosszú, hegyi befutós szakaszt rendeztek a Czech Touron. Az első kategóriás hegyen kívül egy kisebb emelkedőt tartalmazott a szakasz, és volt még valami: hőség. Bizony, Közép-Európa nem olyan nagy, Csehországban is embertelen időjárás van a napokban.
Előzetes egyik célünk teljesült: Szijártó Zétény révén bekerült a Team United Shipping a nap szökésébe. Pontokat ezúttal nem szereztünk, de egészen a hegyi befutó lábáig elől maradtak Zétényék.
Az emelkedő kezdetén csodás képsorokat láthatott a világ kerékpáros közvéleménye: a Visma mellett a Team United Shipping diktált tempót a mezőny elején. Ebbe a menésbe támadt bele Fetter Erik is, aki egy kilométeren keresztül maradt az addigra megfogyatkozó főmezőny előtt.
Sajnos a Visma tempóváltását nem bírták a srácok. Kapitányuk Cian Uijtdebroeks támadott, aki ugyan végig vezette az első csoportot, de a sprintet elvesztette Junior Lecerf előtt. A legjobb TUS-osként Feldhoffer Bálint zárt a 29. helyével.
Zétény az elmenéséről:
“Mivel ma csak egy hegyi hajrát rendeztek Michal inkább pihent, így Jani (Pelikán), valamint én voltam kijelölve a szökésre. Ugyan nem ment el az első próbálkozással a szökés, de nem is volt nagyon nagy háború, hogy kialakuljon. Mondjuk átlagosnak. (…)
Igen, nagy előnyünk is volt olykor. Még 30-40 kilométerrel a vége előtt is jött egy olyan információ, hogy megállt a mezőny. Akkor nőtt is egy kicsit a különbség és mindenki jobban odatette magát, de addigra azért elég fáradtak voltunk. (…) A hajrákra nem mentem rá. A hegyi hajrá nem is esett túl jól, ott sok esélyem amúgy sem lett volna.”
Bálint kicsit csalódott nyilatkozott:
“Tegnap azt beszéltük, hogy én és Erik küzdhetünk a minél jobb helyezésért, a csapat pedig segít ebben minket. Ezt láthatóan nagyon jól csinálták, mert a csoport legelejében tartottak minket, és még tempót is diktáltak, ami a média megjelenésünknek is jót tett. Előzetesen én is elképzelhetőnek tartottam egy top 10-et vagy 15-öt, de elég hamar elkezdtek támadni a vismás srácok és Erik is. Onnantól nyélen mentünk végig, amit már nem tudtam lekövetni. Az viszont látszik, hogy erős a mezőny, mert a számok alapján megközelítettem a legjobb formámat, de végül ez kevésnek bizonyult, így az utolsó pár kilométert màr nyugisan tekertem le, és inkább tartalékoltam a következő napokra. Vasárnap lesz egy esélyem javítani ezen az eredményen. Kicsit azért csalódott voltam. Az utóbbi pár hónapban nehezebben ment az edzés. Nagyon szerettem volna egy jó eredményt elérni, hogy visszajöjjön az a lendület, ami például a Tour de Hongrie alatt megvolt. Ugyanakkor – ahogy írtam – jó számokat produkáltam, ez legalább egy pozitívum.”




























📷Fotók: www.czechtour.com, Richard Principe