A Sepsi Aréna és Stadion mellett rendezték a Székely körversenyen prológját. Az 1300 méteres pálya kifejezetten technikás volt: majdnem 10 kanyar kellett abszolválnia a versenyzőknek.
A másfél perces távot a román válogatottban versenyző Szabó Norbert teljesítette a leggyorsabban. Azonban nem volt messze a TUS-os győzelem! A második helyet a Team United Shipping nemrég szerződtetett sprintere, Nikiforos Arvanitou szerezte meg, mindössze 8 tizedmásodperccel lemaradva a győztes Szabótól. Mihajlo Stolić sem volt messzebb: szerb sprinterünk a 6. helyen zárt, 4 másodperces hátrányban. A legjobb magyar pedig Fetter Erik lett 8. helyével, szintén 4 másodperces hátrányban.
Holnap már “rendes” szakaszt rendeznek a Székely körversenyen. Sepsiszentgyörgyről Csíkszeredára halad majd a mezőny, miközben közel 1000 méternyi szintkülönbséget és két kategorizált emelkedőt is teljesíteniük kell.
Nikiforos Arvanitou a második helyét követően:
“Sokszor, nagyon alaposan bejártam a pályát, az összes kanyart. A tervem az volt, hogy szó szerint sprintelni fogok a rajttól egészen a célig. Kicsit csalódott vagyok a második helyemmel. Az utolsó percekig vezettem a versenyt, de ilyen a kerékpározás… Mindenesetre ez fog motiválni a következő napokban azért, hogy a lehető legjobb legyek. Holnap azt remélem, hogy a csapattal a lehető legnehezebbé teszük a versenyt az emelkedőkön, és egy kiscsoportos sprint lesz, amit megnyerünk!”
Fetter Erik akár az összetettre is esélyes lehet, ő is megszólalt:
“Leginkább pályabejárással tudunk készülni egy ilyen prológra, így tudjuk leginkább megismerni a mindent eldöntő kanyarokat. Egy-kettő kanyar kifejezetten technikás volt, elég sokszor bejártuk a pályát, a legfontosabb pontokat pedig begyakaroltuk. (..) Szeretnék majd az összetettben jó helyen végezni, de elég sokan vagyunk a csapatból, akiknek fekszik ez a verseny. Niki (Nikiforos Arvanitou) jó formában van, és jól megy a hegyekre is. Természetesen célunk, hogy megnyerjük az összetettet, aztán majd meglátjuk melyikünknek jön ez össze. A holnapi taktikáról majd a szakasz előtt döntünk, de előzetesen azt hiszem sprintel fogunk próbálkozni. Van két jó sprinterünk, és az egyikük második lett ma, jó helyen áll az összetettben, rá kell mennünk a győzelemre.”