Top 10 a trópusi Kárpátokban

Kánikulában vágott neki a Sibiu Cycling Tour első szakaszának a mezőny. A Kárpátok hegyei között is 30 fok feletti volt a hőmérséklet a nap nagy részében. A szökésben ott volt a friss magyar időfutam bajnokunk, Pelikán János is. A szökésben PJ-hez még 6 versenyző csatlakozott. Előnyük 5 perc alatt maradt, a mezőny Chris Froome vezetésével kontrollált az elmenést.

Amint beért a mezőny Nagyszebenbe friss szerb bajnokunk Veljko Stojnić lószolt, de pár másodperces előnyét hamar ledolgozta a mezőny. A sprintet messziről indította a későbbi győztes Riley Pickrell, akit Lukáš Kubiš követett. A legjobb TUS-os versenyző Mihajlo Stolić lett, a 10. helyen végzett.

Pelikán János a szökése után:

“Iszonyat meleg volt egész nap. Az volt a terv, hogy Luca (Cătălin-Luca Câmpean) megy el a szökésbe, mert tudott volna pontokat gyűjteni a legjobb románnak járó trikóért, de aztán ez végül nekem jött össze. Ha már elől voltam, megpróbáltam rámenni a részhajrákra, de sajnos egy sem jött össze, nem nekem sikerült a legtöbbet pontot összegyűjteni. Azután pedig már csak hegyi hajrák voltak hátra, nem volt értelme elől maradnom és visszaszakadtam a főmezőnyhöz.”

Mihajlo az újabb top10-es helyezése után:

“Rendkívül kimerítő nap volt, több mint öt órányi versenyzés a kánikulában, 37-40 fokban… Fontos volt, hogy frissítsünk, de ilyen hőségben mindig nehéz bevinni elegendő tápanyagot.

A döntő pont a cél előtti utolsó kanyar volt. Szerencsére sikerült jól helyezkednem, és elkerültem a balesetet, ez kulcsfontosságú volt.

Nem volt ez egy hagyományos sprint, és sajnos nem voltam annyira friss, mint amennyire szerettem volna. Az utolsó emelkedőn begörcsölt a jobb lábam, ez mindenképpen hátráltatott.

Ennek ellenére elégedett lehetek. Egy ilyen nehéz szakaszon ismét a top 10-ben végeztem. Persze, lehetett volna ennél jobb is, de a sprintek, különösen az ehhez hasonlók, mindig kicsit kiszámíthatatlanok.

📷Fotó: hila.ro

Shopping Cart
Scroll to Top