Tour de Hongrie 4. szakasz: Csak a szokásos: ismét a legjobb tízben a TUS

Ezúttal a szökés nem jött össze, de Fehérváron a körpálya már rólunk szólt.

Tata-Székesfehérvár szakaszt rendeztek a 100 éves Tour de Hongrien szombaton. A Team United Shipping előzetes célja Feldhoffer Bálint összetett helyének megőrzése volt. A szökésből ezúttal viszont kimaradtunk.

Az utolsó 20 kilométerre a mezőny idegesen fordult, lényegében már ekkor beindult a mosógép hatás. A szakasz utolsó részét a székesfehérvári csarnok mellett kialakított körpályán rendezték, ahol már az első méterek után támadásba lendült Pelikán János. PJ előnye sajnos pár másodpercnél sosem volt nagyobb, így utolérték.

A hajrára a Jayco-Alula vezetésével fordult a mezőny és ott volt a nagyokkal a Team United Shipping sprintere, Mihajlo Stolić is. Szerb versenyzőnk az izgatott sprintben egy ponton majdnem Dylan Groenewegen kerekét is elkapta, végül a 9. helyen zárt. Mihajlo így a három idei sprintből, háromszor is a legjobbak között zárt. A szakaszt Dylan Groenewegen nyerte. Feldhoffer Bálint az összetett hetedik helyéről várja a záró szakaszt.

Mihajlo Stolić a kilencedik helye után:

“Mozgalmas napunk volt, minden irányból erős szél fújt. Tudtuk, hogy az utolsó körök nehezek lesznek a körpályán, ezért a célunk az volt, hogy a lehető legjobb pozíciót foglaljuk el a mezőnyben. Elképesztő tempó volt, végig érezhető volt a feszültség. Az út amúgy is nagyon keskeny volt, sok kanyarral, bár ez valójában kedvez nekem, mivel technikásabb. Mégis, összességében nehéz volt elől maradni.
Az utolsó kanyarba tök jó helyen érkeztem, közvetlenül Groenewegen mellett. De a káoszban valaki hozzáért a fékkarhoz, és a láncom a kis lánckerékre került. Gyorsan megpróbáltam visszatenni a helyére, de ott azért pozíciókat vesztettem. Elképesztően boldog vagyok – még mindig nem hiszem el, hogy így is a 9. helyen sikerült befejeznem a sprintet.”

Feldhoffer Bálint az első fehér trikóban töltött napja után:

“Mindenekelőtt nagyon örülök, hogy megőriztük a helyezésünket a legjobb 10-ben, és jó volt a fehér trikóban tekerni. Viszont ez egy nagyon stresszes nap volt a szél miatt. Végig ment a helyezkedés a mezőnyben, az utolsó ötven kilométer pedig kifejezetten hektikus volt. De megőriztük a fehér trikót és az összetett helyünket, úgyhogy összességében ez egy jó nap volt. Vasárnap alapvetően az összetett megőrzése lesz a legfontosabb, de ha szelektív lesz a versenyzés, akkor akár én, akár más is elérhet egy jó helyezést a szakaszon.”

📷Fotók: Rokob Jakab

Shopping Cart
Scroll to Top