A Tour de Hongrie meghódítva!

Az utolsó szakaszon is célt értünk: megtartottuk a top 10-et és megszereztük a fehér trikót.

Etyek-Esztergom szakaszt rendeztek a 100 éves Tour de Hongrie zárónapján. A szökésben természetesen ma is képviselték a Team United Shippinget. Ezúttal Szijártó Zétény volt ott az elmenésben, aminek az előnye 5 perc is volt.

A Pilisben a mezőnyt az XDS-Astana kontrollálta, de a kazah csapat menését ezúttal is megzavarta Fetter Erik. A TUS versenyzője szülővárosában, Pilisvörösváron támadott és előnyét hosszan megőrizve a mezőny előtt maradt. A szembeszél azonban nem segítette és még az esztergomi körpálya előtt utolérték.

A mezőny idegesen fordult rá a részben macskaköves esztergomi körpályára, de a TUS célját elérte. Feldhoffer Bálint megőrizte összetett hetedik helyét és ezzel a legjobb magyarnak járó fehér trikó is az övé lett.

Bálint így értékelt az utolsó szakasz után:

“Próbáltam bujkálni a mezőnyben, hogy minél többet spóroljak. A nap nagyrészében a sárga trikósra tapadtam, gondoltam, hogy ha őt követem, akkor biztonságban lehetek. Az utolsó két körben elég nagy menés volt, de végig elől tudtam helyezkedni. Aztán az utolsó mászásnál már nem tudtam olyan jót menni, végül lett is néhány másodperces hátrányom, de ez szerencsére már nem számított. Maradtam hetedik és a fehér trikó is nálam maradt, nagy a boldogság!”

Fetter Erik az otthoni támadása után:

“Ez volt a tervünk már a szakasz előtt is, bár arra nem számítottunk, hogy ennyire későn megy el egy ilyen minőségi szökés és ekkorra előnyt is kapnak. Alapvetően azt gondoltuk, hogy már a pilisi körözés előtt megfogjuk az elmenést, de végül nem lett annyira szelektív ez az útvonal. Sajnos nagyon-nagy szembeszélt fújt be a 10-es úton és túlságosan messze voltak a szökevények, hogy felugorjak rájuk. Vörösváron még hittem abban, hogy ez jó lehet, akkor csak egy percre voltak tőlem, még a kísérő autókat is láttam magam előtt. Aztán Vörösvárról kiérve egy gyorsabb rész következett, a szél sem hagyott alább és ott elengedtem, tudtam, hogy nem fogom tudni ledolgozni az egy percet.”

📷Fotók: Rokob Jakab

Shopping Cart
Scroll to Top