Marosvásárhelyről Csíkszeredára haladt a mezőny a Székely körverseny zárónapján. A 152 kilométeres távon közel 2000 méternyi szintkülönbséget teljesített a mezőny.
A szakasz előtt az volt a kérdés, hogy az ATT-s Dominik Neuman ellenében sikerül-e görög sprinterünknek, Nikiforos Arvanitounak több jóváírás másodpercet szereznie Neumannál és ezzel át tudja-e venni a vezetést az összetettben.
Az etapon két részhajrát is rendeztek, amiken összesen 6 másodpercnyi jóváírást osztottak ki. Ezeken Nikiforos 1 másodpercet gyűjtött, míg Neuman kettőt, így a jóváírásokat is adó fináléra maradt a döntés. A végső sprintben viszont az ATT volt sikeresebb. Dominik Neuman a záróetapot is megnyerte, ráadásul csapattársa Banaszek lett a második. Nikiforos Arvanitou ezúttal a harmadik helyen zárt, az összetettben pedig a második helyet szerezte meg. A Székely körversenyt Dominik Neuman nyerte. Ugyanakkor a legjobb magyar versenyző összetettjét Fetter Erik megnyerte, az U23-as kategóriát pedig Niki megszerezte!
Niki az összetett második helye után:
“Előzetesen az volt a tervem, hogy a részhajráknál megszerzem a jóváírásokat, aztán az emelkedőkön pedig nyélen megyek, hogy leszakítsam a riválisokat és persze a szakaszt is meg akartuk nyerni, hogy biztosan megnyerjük az összetettet. Tudtam, hogy Banaszek fogja felvezetni a hajrát, és, hogy megpróbál majd arrébb rakni, mint a korábbi részhajráknál. El kell, hogy ismerjem, nagyon jó munkát végzett. Nagyon megszerettem volna szerezni a győzelmet, de ilyen a kerékpározás… Jó kis verseny volt ez, csapatként versenyeztünk, és végül is remek eredményt hoztunk haza. Új vagyok a csapatban, napról-napra egyre jobban megismerem a srácokat. Nagyon hálás vagyok a munkájukért.”
A Team United Shipping színeiben debütáló gyakornokunk, Tóth Márkó élményei:
“Nem igazán tudtam, hogy mire számítsak. Nem versenyeztem meg errefelé. Az U.C. Monacoval szinte csak az olasz versenyeken jártam, amik sokkal kevésbé kontrolláltak. Itt viszont talán életemben először megtapasztalhattam azt, hogy milyen tényleg csapatként versenyezni. Nagyon élveztem ebben a mezben szerepelni. Érezhető volt, hogy mekkora respektje van a TUS-nak a mezőnyben. Eriket mar ismertem korábbról, de nagyon nyitott volt felém mindenki. Sokat beszélgettünk, és pár nap alatt jól megismertem mindenkit. Úgy érzem teljesítettem azt, amit elvártak tőlem. Mindenkitől pozitív visszajelzést kaptam, ami jól esett. Most visszamegyek, lesz pár versenyem még az U.C. Monacoval is. Ha minden igaz még a GP Kranjon és a Tour of South Bohemián versenyzek idén még a TUS-al. Nagyon hálás vagyok a lehetőségért a csapatnak, remélem a jövőben sok versenyen fogunk együtt sikereket elérni.”